Kiemelt Világunk 

A délszláv háborúk előtt a nyugati nagyhatalmak öt és fél milliárd dollárt és stabil szövetséget kínáltak fel Jugoszláviának, de…

A nyugati nagyhatalmak a kilencvenes évek elején, a véres délszláv háborúk kitörése előtt azonnali szövetséget és 5,5 milliárd dollár értékű segélyt kínáltak fel a volt (egységes) Jugoszláviának. Ezt állította halála előtt  Kiro Gligorov megboldogult macedón elnök. Nyilatkozata minap látott napvilágot.

Szerinte ezzel a lehetőséggel Jugoszlávia Slobodan Milošević szerb és Franjo Tuđman horvát elnök hiúsága és személyes ambíciói miatt nem tudott élni.

Több külföldi politikus és elemző nagyjából hasonlóan vélekedik az akkori történésekről.

Gligorov szerint az akkori nyugati diplomaták konkrét javaslatot tettek a délszláv vezetőknek, miszerint a szövetségük támogatta volna Ante Marković, az egységes Jugoszlávia (utolsó) kormányfőjének rerformjait. Nem kevesebb mint 5,5 milliárd dolláros pénzügyi injekciót ígértek.

Marković másfél év alatt komoly eredményeket ért el. Az inflációt havi 56 százalékról 2,4 százalékra csökkentette, amivel elnyerte a fejlett országok bizalmát. (Fontos kiemelni, hogy az akkori nyugati nagyhatalmak a most létező EU-nál stabilabb és normálisabb benyomást keltettek.).

Milošević azonban nem támogatta az említett javaslatot. Ehelyett “belgrádi központú, modern föderációt” akart. Tuđman pedig úgy érezte, történelmi küldetése, hogy a horvát királyság visszaállításáért küzdjön. Legalábbis ezt állította Gligorov, aki hozzáfűzte, hogy    Alija Izetbegović boszniai elnök hajlott a megallapodásra, mi több, azt mondta, ha nem sikerül kiegyezni, félő, hogy Boszniában térdig ér majd a vér (ami be is következett).

Milan Kučan akkori szlovén elnök viszont nemrég meggyőződésének adott hangot, hogy a dollármilliárdok és az említett szövetség sem mentette volna meg a régi Jugoszláviát a széteséstől.

Szerinte nemcsak gazdasági, hanem gyökeres politikai reformokra is szükség lett volna ahhoz, hogy a közös államban való működés és együttélés elfogadható legyen minden fél számára. Erre azonban a jugoszláv tagállamok politikai vezetői nem voltak képesek, mondta Kučan.

Hasonló hírek

  • Róbert Kalmár

    Ehhez nincs mit hozzáfűzni….
    Minden mondatával, szavával egyetértek!
    Elhiszem, hogy felkínálták az aranytálcát, de azt is tudom hogy a vezetők politikai és személyes nézetei lehetetlé tették hogy közösen egyenek róla…
    Ma már történelem még ha csupa vér is… 🙁

  • Starchild

    Legyünk reálisak. A volt Jugoszlávia felvolt osztva a nyugati civilizált (szlovénia, horvátoszág és vajdaság) és keleti barbár részre. Győzött a barbarizmus és továbbra is dominál a fejlettelen részeken. A pénz nemoldott volna meg semmit mint ahogy a farkasnak se tesz semmit a biblia….