Anyaország 

A szakszervezet feljelentette a Continentalt

Feljelentette a ContiTech makói üzemét a vegyipari dolgozók szakszervezete. Állításuk szerint úgy alakították a munkarendet, hogy a dolgozókat megfosszák a túlmunkáért járó pótlékoktól. A cég szerint adminisztratív tévedésről van szó.

„Már ki volt függesztve a faliújságra a júliusra vonatkozó műszakbeosztás, amikor június 27-én kitettek egy új beosztást. Ez július 3-ától lépett volna életbe. Másnap a Makói Gumiipari Szakszervezet jelezte a munkáltató felé az ebből eredő pótlékfizetési kötelezettséget, ami a kollektív szerződés alapján jár a dolgozóknak. Ekkor a munkáltató lecserélte a már kirakott beosztásokat egy harmadik fajtára – végül pedig egy negyedik variáció maradt a végleges” – így foglalta össze a dolgozói panaszokat az illetékes szakszervezet a Délmagyarnak elküldött közleményében.

A cégvezető, Nagy Mihály közleményében azt írta, valóban műszakrend-változtatást terveztek bevezetni július 1-jétől, azonban az egyik dolgozójuk hibájából ennek kiírása nem történt meg két héttel a tervezett változtatás előtt, ahogyan azt a kollektív szerződés előírja. Miután a szakszervezet ezt jelezte a cég vezetésének, a tervezett változtatást azonnal visszavonták.

Az érdekvédők szerint a változtatások lényege az volt, hogy utólag vezettek be olyan munkarendet, amivel a cég megspórolta a dolgozóknak járó pótlékokat. A szakszervezet nem hagyja, hogy a cég a munkaterhek növelése mellett még a pótlékot is elspórolja a dolgozóktól – így a közlemény, amely tudatja: a makói szakszervezet feljelentette a céget az illetékes kormányhivatalnál a hatályos kollektív szerződés megsértése miatt.

Hasonló hírek