Délvidék Kiemelt 

A földművelésből élő dolgos kezeknek van-e szobra a Délvidéken?

A kérdés onnan jutott eszembe, hogy a Jagodinától 8 kilométerre lévő Glavinci falu lakosai augusztus 3-án avatták fel a szerbiai földműves szobrát. Egy férfit és egy nőt ábrázol, amint a szántóföldre igyekeznek. Népviseletben vannak, a bácsi jobb vállán viszi a kapát, bal kezében a vizeskorsót, az asszony egy méterrel megy utána, jobb kezében elemózsiás kosár, bal kezében kis kapa.

Glavinci faluban 573 ember él. A szobrot a legidősebb lakos, a 93 éves Živko Vasiljević leplezte le. Egész életében földműveléssel foglalkozott.

Felénk, a magyar Alföld folytatásában, a síkságon, a földrajzi adottságok miatt több ember foglalkozik mezőgazdasággal, mint Jagodina környékén. Az itt élők mindig is ragaszkodtak a földhöz, ez volt az életük, a munkájuk. Beleszülettek a mezőgazdaságba, a földművelésbe, az állattenyésztésbe, már kiskoruktól kezdve munkára szoktatták a gyerekeket. Szalmabálák között játszottak, malacok között fogócskáztak, libaőrzés közben barátkoztak, részt vettek a háztáji munkákban… Minden évszakban megvolt, hogy mit kell tenni. Ehhez igazodtak, ehhez alakították az életüket. Trágyahordás, szántás, vetés, boronálás. Még a vállukon vitték a zsákot, szórták a magokat. Kapálás, sarlózás, kévék kötése. Aratás, cséplés. Imádkoztak, a templomban harangoztak, hogy ne verje el a jég a termést… Közben etették az állatokat is, fejték a teheneket…

Ma már modernizálódott minden, a földműves családokban azonban ugyanúgy dolgozik mindenki. A kiskorúak vezetik a traktort, akár engedély nélkül is, ismerik a kapcsolható eszközöket, segítenek szüleiknek…

A parasztoknak két ellenségük van: az időjárás és az állam. Ma is imádkoznak. Néha az esőt, néha a napsütést várják. Az aszály sokszor sújtja őket, a mostani forróságot nehezen viselik a szántóföldi növények. A szeszélyes időjárás sokszor keresztülhúzza a számításaikat. Az állam is. Alacsony áron vásárolja fel a termékeket, különböző adókat ró ki rájuk, csökkentette a támogatásokat… Sokszor cserbenhagyja a gazdákat… Néha valaki gondol is rájuk, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság lehetőségeihez mérten támogatja őket különböző pályázatok formájában, most pedig a Prosperitati Alapítvány segítségével juthattak hozzá különböző mezőgazdasági eszközökhöz.

Minden kis településen van valamilyen köztéri emlékmű. Turulmadár, csaták, híres írók, közéleti személyiségek, háborúban elesettek, mártírok, hősök emlékművei, 56-os emlékhelyek. Szent István, Kossuth, Petőfi, Kosztolányi. Különböző ünnepeken koszorúznak mindenfelé. Kellenek ezek a szobrok, fontosak ezek a pillanatok, mert így is őrizzük az emlékeket, emlékezünk a múltra.

A földművelésből élő dolgos kezeknek vajon van-e szobra? Azoknak az embereknek, akik becsületesen végigdolgozták az életüket? Azoknak, akiknek a munkája jelentős, akik a mi földjeinket munkálják, akik nekünk teremtenek ennivalót? Van valahol egy aratópár? Egy szántóvető? Egy marokszedő nő? Egy juhász? Egy szalonnázó paraszt? Bronzból, mészkőből, betonból, fából? Nem Zsolnay porcelánból, mint amilyen sokunk szülői házában volt… Fejet kellene hajtanunk előttük is. Emléket állítani életüknek, munkájuknak. Nem azért, mert igényelnék, de valahogy csak olyan szobrunk nincs, ami ránk legjobban jellemző…

Most különböző üzletemberek az ismeretlen eredetű tőkéjüket vajdasági földek vásárlására használják fel. Elveszik a jó minőségű földeket.

A délvidéki magyarok legnagyobb százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Mindannyian ismerjük őket, Szerbia éléskamráit. Ki fog emléket állítani nekik?

Frissítés: Egyik olvasóm küldte, hogy az arató szobra Szabadkán található.

Egri Emma – egriemma.blogspot.rs

Hasonló hírek