Szerbia 

Egy autista kisfiút nem engedtek felszállni az Air Serbia gépére

Aki már utazott repülőn, az tudhatja, hogy nem egyszerű egy gyerekes családnak a becsekkolástól a csomagfelvételig tartó idő türelmes kivárása. A dolgot nehezíti, ha a gyermek autista.

Čedomir Antić történész családját kísérte ki a belgrádi reptérre. Szerettei a montenegrói tengerpartra indultak nyaralni. Kisfia, a 11 éves Vid húgával, édesanyjával és nagyanyjával repült volna Tivatba. Vid sírva fakadt, miközben a jegyellenőrzéshez értek. Az ott lévő felügyelő kedvesen kérdezte, hogy talán először utazik a gyerek, vagy esetleg a repüléstől fél-e. Édesapja őszintén válaszolt, hogy semmi gond, fia autista, de már több országba is utazott mindenféle gond nélkül, biztosan a nagy tömeg és a meleg zavarja. A nő nem engedte fel őket a járatra, a családot a reptér orvosához küldte. Ő azt javasolta, hogy a kisfiúnak adjanak nyugtatót, amivel a szülők nem egyeztek. Nélkülük szállt fel a repülő.

Az Air Serbia hivatalos közleményt adott ki, hogy sajnálják a kellemetlenséget, de a kisfiú zavarta volna a többi utas nyugalmát a 40 perces úton, agresszív viselkedést mutatott, ezért döntöttek így. Ők világszínvonalú szolgáltatást nyújtanak, számukra nagyon fontos az utasok kényelme, biztonsága, elégedettsége. A légitársaság nyilatkozata szerint a személyzet mindent megtett a családért, a legjobb döntést hozta az összes többi utas biztonsága és nyugalma érdekében.

Az édesapa perelni fogja a szerbiai nemzeti repülőtársaságot, mert megsértették gyermeke jogait, hátrányos megkülönböztetésben részesítették.

A diszkrimináció mintapéldája. Aki nem látott, nem ismer autista gyereket, az nem tudja, hogy neki megvannak a maga kis szokásai. Ha kizökkentik a rutinjából, akkor furcsán reagál egyes helyzetekben, frusztrált lesz, összeomlik, kiabál, sír, így adja ki magából a feszültséget. Ettől még nagyon szerethető, kedves, érzékeny lény. A viselkedészavarával együtt. Nem kell eltávolítani a többi embertől, nem jelent veszélyt a környezetére. Nem azért született, hogy másokat bosszantson. Kell, hogy legyen annyi agyi kapacitásunk, hogy ne szemétkedjünk vele. Sajnos, nagyon sokan hajlamosak megszólni a szülőket, akik a nap minden percében beteg gyermeküknek szentelik a figyelmüket, de nem tudják „megnevelni” csemetéjüket, mert ők ilyenek. Eltérnek az átlagembertől. Így kell elfogadnunk nekünk is.  Tolerancia is van a világon. Az utasok életéből 40 percet vett volna el. A szülők pedig napi szinten küzdenek, próbálkoznak úgy nevelni, hogy gyerekük be tudjon illeszkedni a társadalomba.

Kislányommal egy osztályba jár egy autista kisfiú. Szeretik, befogadták minden dilijével együtt. Édesanyja elkíséri a suliba, és ha Peti elfárad, nagyon unja, zavarja az órát, akkor hazamennek. Most a tanító néninek is ki kellene dobnia, ha mocorog, beszól? Nem teheti meg. Van emberség, van törvény. Mióta mindenkinek kötelező „normál” iskolába járnia a betegségétől függetlenül, nem könnyű a pedagógusok dolga. Engem jobban zavar a sok neveletlen gyerek. A káromkodós, az illetlen, az alattomosan szurkálódó.

Ezzel az erővel a kisbabákat sem kellene felengedni egyetlen tömegközlekedési eszközre sem, mert ordítanak. A fiatalok részegen üvöltöznek. A parlamentben meg verekednek is. Hány saját magát normálisnak valló ember nem való közösségbe?

Ki az idegesítőbb: egy autista gyermek, aki nem tehet a fogyatékosságáról, vagy egy „nekem mindent lehet”, pofátlan, hazudozós, másokat semmibe vevő ember?

Egri Emma – egriemma.blogspot.rs

Hasonló hírek