Délvidék Kiemelt 

Ha a szerb állam nem ismeri el a természeti csapás tényét, katasztrófa érheti a mezőgazdasági termelőket!

A szélsőséges nyári időjárás miatt idén várhatóan mintegy 500 millió eurós kár éri a szerbiai mezőgazdaságot. Amennyiben a kormány rögzíti a természeti csapás tényét (amit már régen meg kellett volna tennie), a gazdák némi kártérítésre számíthatnak majd, ami megmentheti őket a teljes katasztrófától. Ellenkező esetben összeomlás fenyegeti főleg a délvidéki termelőket, akik ugyebár a szerbiai agrárium mozgatórugóját képezik.

Szakemberek első becslései szerint a trópusi hőség és a rendkívül kevés csapadék miatt a szója és a kukorica idei termése a tavalyinál 60 százalékkal kisebb lesz.

Mostmár az esetleges kiadósabb esőzések sem segítenének túl sokat.

Azok a termelők, akiknek idén vagy az előző években sikerült biztosítaniuk és beszerelniük a méregdrága öntözőrendszert, közepes hozamokban reménykedhetnek, a többiek pedig sajnos az egzisztenciális válság szélére sodródnak.

Nemcsak a termés mennyisége, a minősége is jóval silányabb lesz, mint az előző években.

Mindez egyúttal azt jelenti, hogy a kukorica és a szója ára jelentősen megnövekszik, ami a takarmány és végül a hús drágulását is eredményezi majd.

Szerbiában a kétmillió hektár termőföldből csak mintegy 100 ezret öntöznek. Ahhoz, hogy a következő években elfogadható eredményeket lehessen elérni, legalább 500 ezer hektáron kellene biztosítani az öntözőrendszer bevezetését.

Kezdetnek a kormány (beleértve a VMSZ-t) mentesíthetné a termelőket az öntözés után járó illeték fizetése alól, a többi adót pedig csökkenthetné. Ha akarná…

Hasonló hírek