Anyaország 

Ukrajnából és Szerbiából érkeztek eddig a legtöbben a súlyosbodó magyarországi munkaerő-hiány megoldására

Ötvenezer külföldi munkást vár Varga Mihály.

Ukrajnából és Szerbiából érkeztek eddig a legtöbben a súlyosbodó magyarországi munkaerő-hiány megoldására, de a szükségesnél jóval kevesebben – a Hvg.hu szerint egyebek közt erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombat délelőtt Egerben a Közgazdasági Társaság idei vándorgyűlésén. A tárcavezető elmondta, Magyarországon a foglalkoztatottak száma eléri a 4,4 milliót, a munkanélküliek száma pedig a 200 ezret. Ennek ellenére 60 ezer üres álláshely van az országban.

„A munkaerő-piaci lehetőségeket meg kell nyitni, 50 ezres kvótánk van nyitva, ennek egyharmadát veszik igénybe” – közölte Varga. Elmondása szerint Ukrajnából 20 ezren érkeztek, 6 ezren engedéllyel, a többiek kettős állampolgárok. Szerbiából 2 ezren érkeztek engedéllyel, 3 ezren magyar állampolgárként.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a munkaerőt itthon kell tartani, amihez javítani kell az üzleti környezetet. Ezenfelül több nyugdíjas-szövetkezetet kell létesíteni, a nyugdíjasok foglalkoztatását meg kell könnyíteni. A munkaerő mobilitásának elősegítésére 9 milliárd forintot terveznek munkásszállásokra költeni.

Varga Mihály megjegyezte, hogy fontosak a demográfiai folyamatok, bár a döntés lehetőségét senkitől nem lehet átvenni, hogy vállal-e gyermeket, és ha igen, hányat. A miniszter szerint a jelenlegi népességfogyást csak akkor lehet megállítani, ha 10 szülő korú nő nem 15 gyermeket vállal, hanem 21-et. Ennek ösztönzésére a célzott lakástámogatásokon kívül a második gyermek után a diákhitel felét, a harmadik gyermek után az egészet elengedi az állam.(Magyar Nemzet)

Hasonló hírek