Anyaország 

Sikeres volt a trafiktörvény a dohányzás csökkentésére?

„Óriási viták mellett ellenőrzés alá vontuk a teljes dohányipart” – mondta Orbán Viktor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Bizottságának budapesti ülésén hétfőn, pontosan öt évvel azután, hogy az Országgyűlés elfogadta a dohányáruk kiskereskedelmét rendező jogszabályt.

A miniszterelnök gyakorlatilag a trafiktörvénynek tulajdonította, hogy csökkent a rendszeresen dohányzók száma. Mint fogalmazott: a 2014-ben publikált adatok szerint 2012-2013 között 28-ról 19 százalékra. Tovább haladva a WHO 2014-ben készült, Orbán által citált, 2013-as adatokra épülő esettanulmányában, azzal is találkozhatunk, hogy a 13-15 éves korosztályban a dohányzást kipróbáló fiatalok aránya 57 százalékról 46 százalékra esett vissza, tájékoztat a hvg.

Mellékszál, hogy a WHO 2013-ban személyesen Orbán Viktort tüntette ki „a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért”, vagyis a miniszterelnök igen barátságos környezetben beszélt a témáról. A számok, amelyeket említett, természetesen léteznek, csak az nem mindegy, hogy milyen környezetben reálisak. Egy másik felmérés szerint 2009 és 2014 között csak az alkalmi dohányosok aránya esett vissza, a rendszeresen dohányzóké viszont nem (ez 26,2 százalékról mindössze 25,8-ra csökkent). Vagyis ezek alapján inkább az látszik valószínűnek, hogy a trafiktörvény után valóban nehezebb lett a dohányhoz való hozzáférés, a rendszeres dohányzók arányát azonban ez hosszabb távon nem tudta érdemben megváltoztatni.

 A nagy visszaesést tehát már a tanulmány 2014-es készítésekor is kissé gyanúsnak tartották a szakértők. A felmérés nem tér ki arra, hogy az eladott cigarettamennyiség csökkenésében mekkora szerepet játszhatott a feketepiac növekedése, vagy az, hogy a dohányosok jelentős része a cigarettáról a vágott dohányra térhetett át, ezért a szálmennyiség megzuhant. Ez utóbbi jelenséget egyébként a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. későbbi adatai jól illusztrálják: 2014-ről 2015-re „csak” 100 millió szállal, de csökkent az eladott cigaretták száma, a cigarettadohányból viszont ugyanezen idő alatt 410 ezer kilogrammal több fogyott. Ez számításaink szerint 700 millió szálra elég, vagyis a nettó növekedés egy év alatt körülbelül 600 millió szál lehetett.

 

Hasonló hírek