Délvidék Kiemelt 

Ismét magyarokat mocskoló tábla jelent meg Topolyán

Ismételten magyarellenes szöveget tartalmazó óriástáblát állított Topolya határában Svetozar Martinović helyi lakos.

A montenegrói férfi korábban már 2012-ben és 2014-ben is magyarokat kollektivizáló és sértő táblákat helyezett ki Topolyán az autópálya melletti bevezető út mentén.

A korábbi táblán a következő hirdetmény szerepelt “Eladó a házam, elköltözöm a magyar fasiszták elnyomása miatt.”.

A későbbi a hirdetőfelületen is hasonló szöveg volt látható, némi kiegészítéssel: “Eladó a házam, mivel elköltözöm Szerbiából, a magyar fasiszták elnyomása és a topolyai bűnözők miatt” majd nagyobb, vörös betűkkel kiemelten “Éljen a testvéri Oroszország”.

A frissen felállított magyarokat gyalázó tábla szövege szerint “magyar bűnözők” elvették az orvos gyermeke, dr. Martinović munkáját a topolyai egészségházban, és helyére a község vezetőjének Kislinder Gábor VMSZ-es politikusnak a lányát helyezték el, ezzel pedig a szöveg szerinte diszkriminálták a montenegróiakat. Illetve ismét olvasható az elmaradhatatlan oroszozás.

Svetozar Martinović az akciói eddig mindig azzal mentegeti magát, hogy felesége is magyar és gyermekei is beszélik a magyar nyelvet, nem mintha ez mentség lenne a visszaeső szélsőséges viselkedésére.

Martinovićtyal a DélHír pár éve interjút is készített, akkor portálunknak elmondta, hogy szerinte Topolyán, a Jobbik tagjai rendszeresen masíroznak az utcákon. Valamint kifejtette, hogy a magyar fasiszták elviselhetetlenné teszik az életet. Elmondása szerint őt ezidáig csak azért nem érte konkrét inzultus, mivel jó fizikumú és erős, így megtudja magát védeni.

Kérdésünkre, miszerint szerb fasiszták élnek-e Topolyán, Martinović nemmel válaszolt, ám elárulta, hogy a községet vezető magyar politikusok között több fasiszta is található, ám ennél többet már nem volt hajlandó elárulni.

Martinović rögeszmés magatartását egyébként jól jellemzi, hogy naphosszakat a magyarokat gyalázó táblája őrzésével tölti az idejét, mivel szerinte egyik korábbi tábláját is a délvidéki magyar fasiszták lopták el.

Képek: mojabackatopola

Hasonló hírek

  • kacsacsor
  • Alcatraz

    Hazugság. Ő maga rakja a tüzet senki más. Topolya egy békés város,békésen élnek a magyarok a szerbekkel és más nemzetiségűekkel,semmi szükség ilyen idiótákra mint ez.

    • Van Svake Partije

      Igen! Ez csak egy korlátozott felfogású, idióta kirohanása és megnyilvánulási lehetősége, élve a szólásszabadság adta lehetőségekkel!
      Mivel váltotta ki ezt az ellenszenvet (amire hivatkozik) a környezetében élő magyarságtól? MERT VALAMI NEM AZ Ő AKARATA ÉS ELKÉPZELÉSE SZERINT TÖRTÉNT?
      Személyesen ismerem és állítom, hogy még ő maga sem tudja, hogy mit akar!

      • Alcatraz

        Beteg ember lehet,tele rögeszmékkel.