Anyaország Kiemelt 

A Jobbik feljelentette Sorost!

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze, jelentette be Mirkóczki Ádám a párt szóvivője.

Mirkóczki kiemelte, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai, zárt ülésén megkérdezte a titkosszolgálatok jelenlévő vezetőit, létezik-e a Soros-terv, de a kérdésre nem kapott választ tőlük.

Úgy fogalmazott, hogy az olyan emberekre, mint Soros György, nagyon is oda kell figyelni, ugyanis aki ekkora befolyással rendelkezik, azt nem lehet elbagatellizálni. A Fidesz viszont azzal, hogy “ilyen szinten túltolja azt a bizonyos biciklit”, csak azt éri el, mint aki a közmondásban farkast kiáltott.

Továbbá kihangsúlyozta: amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy amit tesznek, az egy hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság.

Hozzáfűzte: Soros György valóban nyilatkozott olyanokat, amiket a kormány idéz tőle, de eközben ezekkel ellentétes nyilatkozatokat is tett. A nyilatkozatok alapján pedig “még nem beszélhetünk tervről”.

Mirkóczki feltete a kérdést: a kormány miért nem beszél például Merkel-tervről, amikor a német kancellár vagy éppen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sokkal “meredekebb” igényeket, illetve cselekvési pontokat fogalmazott meg. Ezzel együtt ezek is csak nyilatkozatok és nem tervek – emelte ki Mirkóczki Ádám.

A komoly előzményekről ITT, ITT és ITT olvashat.

(MTI, index.hu és alfahir.hu nyomán)

A képen: Mirkóczki Ádám

Hasonló hírek