Anyaország 

Miért „kell” 15-16 éves roma lányoknak gyereket szülni? – Kérdezte Morvai az EP-ben (videó)

Az Európai Parlament plenáris ülésén Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő szólalt fel a „gyermekházasságok” témakörében. Rámutatott: a jelenség korántsem csak a „fejlődő országokban” létezik, hanem például Magyarországon is.

Eszerint főként a cigány közösséghez tartozó lányok „kénytelenek” a tanulást abbahagyva, a gyermekkort maguk mögött hagyva gyermeket, gyermekeket szülni és nevelni – igen korai életkorban.

Morvai Krisztina szerint itt az ideje megfelelő módszereket kidolgozni arra, hogy a több évszázados hagyományok, szokások és beidegződések megváltozzanak, mert ez lenne a záloga annak, hogy a mai fiatal roma lányok teljesen más életminőségben éljenek, mint édesanyjuk vagy nagyanyjuk.

Úgy vélte, a XXI. században Európában elengedhetetlenül fontos, hogy 18 éves korig az emberek „gyermekként” éljenek, ideértve a legfontosabbat: tanuljanak és végzettséget, szakmát szerezzenek, amellyel a felnőtt életben majd boldogulhatnak, és jó példával járhatnak elől később születendő gyermekeiknek.

Hasonló hírek