Kiemelt Szerbia 

Belgrádi választások: Vučić tart a vereségtől

A szerb rezsim első embere kijelentette: tudatában van annak, hogy a haladók közel állnak a vereséghez a küszöbön álló belgrádi választásokon. Az esetleges rendkívüli parlamenti választások kiírásáról nagyjából egy héten belül hoz döntést.

„A nagyhatalmak saját érdekeiket képviselik, nem a miénket, én pedig kérem az ország polgárait, hogy ezt értsék meg. Kénytelenek vagyunk ezt elfogadni, és fenntartani velük a jó viszonyt, mert kicsik vagyunk”  – nyilatkozta Vučić az Alo című napilapnak.

Hozzátette,

ő maga a függetlenség politikájának elveit követve jutott győzelemre, ami a polgárok számára viccesnek tűnt (?), ebben a kérdésben pedig továbbra is kitartó marad.

– Egyesek szolgákat akarnak faragni belőlünk, de én a szabad Szerbiáért küzdök! –  mondta a rezsim feje, vagyis az az ember, aki országát és népét eladta, kiszolgáltatta, megalázta és nyomorba döntötte.

Hasonló hírek