Délvidék Kiemelt 

A délvidéki ifjúság elvándorlásának problémáját feszegeti egy új dokumentumfilm

Izgalmas és aktuális témát, a délvidéki ifjúság elvándorlásának problémáját feszegeti a Kanjiza Calling című dokumentumfilm, amely a többi között a Magyar Hírlap különdíját is elnyerte a Lakiteleki Filmszemlén. Az alkotásról – amelyben nyolc fiatal mesél életéről és terveiről – a rendezőt, K. Kovács Ákost kérdezte a lap.

– Mi inspirálta a filmet, miért pont az ifjúsági migráció témáját választották?

– Az egyetem második évében készítettem egy vizsgafilmet Itthagyom címmel, amelynek szintén ez volt a témája. Már akkor nagyon érdekelt ez a kérdés, már csak azért is, mert a tizennyolc fős gimnáziumi osztályomból tizenhatan külföldre költöztek. Én hét éve élek Pesten, Oláh Tamás, akivel a filmet készítettük, szintén Magyarországon tanult, de visszatért a Délvidékre. Nagyon sok olyan ember van a környezetünkben, akik ezt a kérdéskört járják végig újra meg újra saját magukban, és egyre több olyan hírt hallani, hogy fiatalok, kisgyermekes családok elindulnak külföldre szerencsét próbálni. Ugyan a Kanjiza Calling egy délvidéki mikroközösségre koncentrál, azt gondolom, hogy globális kérdésről van szó, mozgásban van a világ. A lakiteleki zsűri úgy fogalmazott, hogy ez a film a hazaszeretetről szól. Ennek nagyon örültem, mert

a filmünk nem állítja, hogy jobb külföldön, vagy jobb otthon.

Egyszerűen csak betekintést nyerhetünk néhány érintett fiatal sorsába, életébe, és így kapunk egyfajta összképet a problémáról.

– Az alkotás célja ezek szerint nem az emberek meggyőzése volt, hanem inkább a dialógusgenerálás?

– Így van, egy ilyen film jó vitaindító lehet. Szerintem nem célja, sőt, nem is szabad egy dokumentumfilmnek valamelyik oldalra állnia, ezért is próbáltuk objektíven körüljárni a témát. Nyolc szereplő beszél, mindannyiuknak más a sorsa. Van olyan, aki otthon tanult, és otthon is dolgozik; van, aki külföldön járt egyetemre, de visszatért; akad, aki biztosan külföldön fog gyereket vállalni; és vannak olyanok is, akik egyelőre máshol élnek, de a gyereknevelést kizárólag a szülővárosukban tudják elképzelni.

– Hogyan találták meg azt a nyolc fiatalt, akik megszólalnak a filmben?

– Tulajdonképpen csak az volt a fontos számunkra, hogy érintettek legyenek a témában. Délvidék egy picike hely, majdhogynem mindenkit személyesen ismertünk. Az volt a fő szempontunk, hogy mindenkinek legyen egy izgalmas sztorija. Szerintem, ha nyolc találomra kiválasztott embert meginterjúztatunk, az biztosan érdekes képet mutat.

– Egyértelmű volt, hogy szerb és magyar ajkú fiatalokat is meg fognak kérdezni?

– Igen, azt gondolom ez így korrekt. Magyarkanizsán és az egész Délvidéken nagyon szorosan él együtt a két nemzet, igazi multikulturális közeg. Egyébként mindegyik szereplő beszél valamennyire magyarul és szerbül is. Szerintem ez csodálatos.

– A filmjük egy nagyobb szabású kutatás, a YOUMIG-projekt része volt, amely azt vizsgálja, hogy milyen hatásai vannak a fiatalok nemzetközi vándorlásának. Az is céljuk volt, hogy a statisztikákat személyes történetekkel támasszák alá?

– Igen, hiszen más a statisztika, és más a személyes élmény. Minket, filmkészítőket a számadatoknál sokkal jobban érdekelt, hogy kinek mi a motivációja, vagy milyen a viszonya a hazájához. Mindenkitől megkérdeztük például, hogy hol képzeli el a jövőjét.

Szerintem a film egyik legszívszorítóbb része, amikor egy fiatal lány arról beszél, hogy Berlinben kénytelen fölnevelni a gyermekét, és hogy emiatt valószínűleg már nem lesz helye a magyar nyelvnek a gyermek tudástárában a szerb, a német és az angol mellett.

– Tervezik, hogy megvizsgálják ugyanezt a témát az egész Délvidéken?

– Ezt a dokumentumfilmet értelmezhetjük egyfajta vázlatként is, ami majd egy nagyobb volumenű filmnek ad témát és lehetőséget. Azt hiszem, ha Magyarkanizsán belül találtunk nyolc ilyen izgalmas történetet, akkor ez az egész Délvidék szintjén még izgalmasabb és még sokszínűbb sorsokra bukkanhatunk.

– Mit gondol, más a fiatalok elvándorlásának hatása a Délvidéken, mint az anyaországban, Magyarországon?

Otthagyni az otthont mindenhol ugyanazt jelenti. Sokan kényszerből mennek el, mert egyszerűen nem tudják fenntartani magukat. Ez egy globális jelenség, ugyanakkor a kisebbségi lét mindig nagyobb veszélyben van, mivel állandóan ott lebeg a kérdés, hogy mennyien maradunk, és hogy itt leszünk-e még száz év múlva is. A veszély ugyanaz, csak nálunk sokkal érezhetőbb. Mert, ha a tízmilliós Magyarországról elvándorol pár százezer ember, azt testközelből még alig érzi valaki, de ha a kétszázezres Délvidékről elköltözik százezer magyar, az sok mindent megváltoztat, és ez sokszor rémisztő. (Magyar Hírlap)

Hasonló hírek