Anyaország 

Magyarország maffiaállam?

Simicska Lajos, a magyar Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egykori elnöke szerint Orbán Viktor lebontja a demokráciát, és ezt az üzletember árulásnak tartja. A magyar miniszterelnök volt szövetségese az RTL Híradónak is nyilatkozott kedden.

Elmondta, hogy bosszantotta Orbánék hazug és álságos kampánya, ezért fújta rá Soros-óriásplakátokra azt a feliratot, hogy „Orbán egy geci”.

A tudósításban emlékeztettek, hogy Simicska sokáig Orbán Viktor bizalmasa volt. A 2010-es kormányváltás után a közbeszerzések legnagyobb nyertese lett, cége több százmilliárd forintnyi megbízást nyertek el valamilyen formában. 2015 februárjában aztán Simicska Lajos nyilvánosan szakított a miniszterelnökkel az úgy G-napon, és gecinek nevezte Orbán Viktort.

„Ez a szövetség megbomlott, amikor úgy éreztem, hogy ő véglegesen elárulta azokat az értékekeket és célokat, amiket kitűztünk magunk elé”

– fogalmazott az üzletember az RTL Klubnak.

Arra a kérdésre, hogy mire szövetkeztek annak idején, azt válaszolta: szövetkeztek egy rendszerváltásra, egy másik, egy demokratikus világra.

Simicska úgy látja, hogy Orbán most lebontja a demokráciát. az, ami most van, annak köze nincs az eredeti célokhoz, a demokráciához, a más világhoz, amit valaha megálmodtak.

(HVG.hu nyomán)

Hasonló hírek