Délvidék Kiemelt 

Szabadka: Két járőrkocsit törtek össze a rendőrök, miközben egy rabláshoz riasztották őket

Kedden este egy egyelőre ismeretlen férfi pisztollyal felfegyverkezve tört be az egyik Bajai úti, a város peremén lévő boltba. Amint azt a Pannon RTV forrása megtudta, 72 ezer dinárt sikerült zsákmányolnia a rablónak.

A betörő sapkát és szemüveget viselt, kezén kesztyű volt, arcát pedig kendővel fedte el. Pisztollyal igyekezett érvényt szerezni akaratának, a pénztárostól elvette a nagyobb címletű bankjegyeket, majd távozott.

Ezután a bolt dolgozói értesítették a rendőrséget – tudósít a Pannon RTV.

„Szemtanúk elmondása szerint a rendőrök nagyon gyorsan a helyszínre érkeztek, de balesetet szenvedtek, a bolttal szembeni ház kerítésébe rohant bele a két rendőrautó. Az egyik rendőr meg is sérült, ennek ellenére bement a boltba, elvégezte a helyszínelést vérző fejjel és csak utána látták el őt a kiérkező mentősök.”

A szabadkai médium úgy tudja, hivatalos közleménnyel ezúttal sem szolgált a rendőrség, viszont elismerték, hogy a rablás és a rendőrök balesete megtörtént, illetve, hogy egy rendőr könnyebben megsérült.

A szemtanúk állítása szerint a tettes mindezek után gyalog távozott, mégpedig a Bajai úton továbbhaladva a Tavankút felé vezető irányban menekült el.

(Fotó: Google Street View)

Hasonló hírek