Szerbia 

A törökök már a spájzban vannak

Újabb török befektetésekre lehet számítani Szerbiában, és a tervek szerint az év végéig két új török tulajdonú gyár kezdi meg a működését az ország déli részén.

Zitoradjában autóalkatrészeket, Lebanéban pedig fonalat gyártanak majd. A Politika című belgrádi napilap csütörtöki beszámolója szerint Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán újabb török befektetési lehetőségekről tárgyalt a szerb fővárosban – írja az MTI.

Mevlüt Cavusoglu kiemelte, Ankara támogatja azokat a török vállalkozókat, akik a Nyugat-Balkánon szeretnének befektetni, illetve a török kormány kész arra is, hogy részt vállaljon a térségbeli nagyobb projektekben, például a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya megépítésében.

A török külügyminiszter boszniai kollégájával, Igor Crnadakkal közösen látogatott Belgrádba, ahol Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel országaik diplomáciai kapcsolatainak erősítéséről is tárgyalt. Törökországot és Bosznia-Hercegovinát történelmi és vallási kapcsolat fűzi össze, Ankara számos alkalommal támogatta már a szarajevói kezdeményezéseket.(mti)

Hasonló hírek