Délvidék Kiemelt 

Nagybecskereken megalázó „közvitát” tartottak „Vajdaság napjáról”

Nagybecskereken megtartották a Vajdaság napjával kapcsolatos tartományi határozati javaslatról szóló „közvita” második körét.

Az első körre Rumán került sor, a harmadikat pedig Újvidéken ejtik meg.

Azok kedvéért akik esetleg nem értesültek róla: a tartományi kormány azt javasolta, hogy november 25-én legyen Vajdaság napja, mert 1918-ban, tehát száz évvel ezelőtt ezen a napon megtartották az ún. Nagy Nemzetgyűlést. Ezen kimondták, hogy Délvidéket elszakítják Magyarországtól és Szerbiához csatolják.

A rtv.rs értesülése szerint a „közvitán” részt vettek egyes tartományi és helyi tisztségviselők.

A magyar polgárokról nem esik szó.

Nebojša Kuzmanović tartományi kulturális, tájékoztatási és vallásügyi titkárhelyettes kiemelte, hogy november 25. nagyon fontos dátum Vajdaság és egész Szerbia lakossága számára, mert akkor vált lehetővé, hogy „a szerbek saját nyelvükön beszélhessenek ott, ahol élnek”.

Drago Njegovan, a Vajdasági Múzeum igazgatója pedig elmondta, hogy olyan dátumról van szó, amely a szerbeket a „szabadság és egyenrangúság” irányában mozdította el.

Semmi kétség, hogy

az egész közvita közönséges bohózat, hiszen már most lehet tudni, hogy május közepén november 25-ét kiáltják ki „Vajdaság napjává”.

A VMSZ-t pedig a délvidéki magyarság újabb megaláztatása a legkisebb mértékben sem érdekli.

A képen: boldog fiatalok a „közvitán” (fotó: rtv.rs) 

Hasonló bejegyzések