Könnyű a más pénzét…
– 2019-től újabb négyéves ciklus kezdődik a magyar kormány által támogatott vajdasági gazdaságfejlesztésben. A mezőgazdasági és házvásárlási pályázatok mellett turisztikai beruházások is lesznek – jelentette be Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Pannon (párt)Televízió Szubjektív című műsorában.
A pártelnök TV szereplésének a valódi célja bizonyára az volt, hogy – az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel június 27-ei találkozójának függvényében, aki szerint is „rendben van, hogy Délvidék elcsatolásának napja vajdasági ünnep lett” – ismételten a tartományi döntésről magyarázkodjon, amely meghatározta „a Vajdaság számára jelentős napokat”. Hogy ezzel is elterelje a magyar közösség figyelmét a VMSZ képviselők a szégyenletes döntéséről, amellyel támogatták ezt a határozatot.
Most azonban nem ez a téma, hanem a „gazdaságfejlesztés újabb ciklusa”.
Mivel jövőre új fejlesztési program kezdődik, ideje lenne most aláhúzni az eddigi „fejlesztéseket” és beszámolni, hogy a magyar kormány valójában milyen összeggel is támogatta a vajdasági magyarokat? Hova is, mire és célszerűen lett-e az elköltve? Hány új munkahely lett teremtve? Milyen pozitív tapasztalatok vannak, és mi az, amin javítani kellene? Elvégre november elejére Magyar Nemzeti Tanácsi (MNT) választásokat jelentettek be!
– A Prosperitati (Alapítvány – B. A.) két év alatt négy pályázati kört bonyolított le, és összesen mintegy 20 milliárd forintnak megfelelő összeget osztott ki a Vajdaságban. Az eddig megítélt támogatások kedvezményezettjei és a támogatások összege nyilvánosságra került – szerettünk volna betekinteni a pályázati dokumentumokba is, de az Alapítvány megtagadta ezt. Arra hivatkoztak, hogy a Prosperitati „tevékenységében nem használ fel szerbiai költségvetési eszközöket, így adatszolgáltatási kötelezettsége sincs a hatályos törvény értelmében – olvasható a Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült írásban.
Az írás szerzőjének végkövetkeztetése: „Úgy tűnik tehát, hogy a deklarált célok közül a legfontosabbat, a szülőföldön maradást szolgálja a legkevésbé a Prosperitatira bízott 65 milliárd forint. A felszín mögött ugyanakkor egy igazi win-win szituáció sejlik föl, már ami a Fideszt és a VMSZ-t illeti: az előbbi néhány tízezer listás szavazathoz jut, továbbá egy olyan eszközhöz, amellyel befolyást tud gyakorolni a szerbiai politikára; a VMSZ pedig az ajándékba kapott pénzosztó szereppel tudta stabilizálni megingott pozícióját.
Nyertek még azok a kereskedők, akiknél extra forgalomnövekedést hozott a sokmilliárdnyi támogatott eszközbeszerzés; és vélhetőleg nagyot fog nyerni Csányi Sándor, hiszen a támogatási konstrukciók közvetve helyzetbe hozzák az OTP szerbiai leányvállalatát, de ami fontosabb, piacvezető pozíciót jelenthetnek a néhány éve kínkeservesen megszerzett KITE Zrt-nek.”
Prosperitatinak mégiscsak lehet valami titkolni valója, mivel a pályázati dokumentumok iránt érdeklődő újságírót kerek perec elutasították.
Számos megválaszolatlan kérdés is van a pályázatokkal kapcsolatban: Miért nem lehetett például, már létező, vagy erre a célra délvidéki székhelyű magyar vállalatot alapítani és megbízni azt a támogatott mezőgazdasági eszközök leszállítására?
Az egyik ismerős gazda például arra panaszkodott, hogy a szerb tulajdonban lévő vállalat a megvásárolt Mahindra traktor után, ami egyébként Magyarországon is forgalmaznak, a szerződésben meghatározott áron felül még 700 eurót kért tőle, azt állítva, hogy „időközben a traktor megdrágult”. A gazdának – miután felvilágosítást kapott, hogy az áremelés ellentétben van a szerződéssel – végül nagy nehezen sikerült megkapni a traktor a megszabott áron. Hány gazdának kellett mégis (zsebre) fizetni?
Miért nem lehetett a gazdáknak csak új traktorokat eladni? Miért kellett használtakat Fehéroroszországból behozni?
Tudomásom van olyan gazdáról is, aki kölcsön kért pénzt, hogy kifizethesse a használt traktor vásárlási árának az önrészesedését. Aztán az első szántáskor kitűnt, hogy a traktor főtengelye el van törve. Sikerült neki ugyan megjavíttatni az eladóval, de az is megtörténhetett volna, hogy elutasítják a javítást, mivel semmilyen jótállást nem kapott. Egyébként kapcsolható eszköze sem volt hozzá.
Most a 12 ezer eurós traktor az udvaron rozsdásodik, a gazda pedig külföldön keresett munkát.
Az OTP szerbiai (újvidéki székhelyű) leányvállalatát illetően is lehetne mit javítani: A bank egyik délvidéki/vajdasági fiókszervezete, de bizonyára a többi is, a magyar gazdákkal, szerb nyelven köti meg a hitelszerződést (olyan községben, ahol a magyar nyelv is hivatalos használatban van), amit aztán a Prosperitatinál hiteles magyar nyelvű fordításban is át kell adni.
A hitelfolyósítási szerződés hét sűrűn gépelt apró betűs oldal terjedelmű, aminek a fordítása nem kis összegbe kerül. Miért nem lehet a szerződés szövege rövidebb/tömörebb? Miért nem lehetséges az, hogy az OTP hiteles magyar nyelvű szöveget is kiadjon? Az OTP és a Prosperitati között miért nincsen semmiféle együttműködés? Az OTP-ben nem tudnak magyarul, a Prosperitatiban pedig szerbül? Meglepő az is, hogy az OTP konkrét fiókjának az igazgatója és az ügyfelekkel együttműködő munkatársa is – a nevekről ítélve – szerb nemzetiségű. Ez lenne az a híres nevezetes „részarányos foglalkoztatás” a gyakorlatban? Nem lehetne erről valahogy Csányi urat értesíteni? Nem kell tehát csodálkozni a gazda kijelentésen, miszerint „ha tudta volna, hogy a pályázat menyi utánajárást igényel és költségébe kerül, bizony bele se kezdett volna”.
Erről persze a VMSZ elnöke nem beszélt. És nálunk, sajnos, oknyomozó újságíró sem nagyon van. Ilyen jellegű írás pedig még kevesebb. Ide vezetett a VMSZ-nek a hivatalos Magyarország részéről történt/történő támogatása. Ki veszi hasznát a súlyos magyarországi milliárdoknak? Vagy: A biznisz az biznisz! A nép nem fontos!
Könnyű a más (ez alkalommal a magyarországi adófizetők) pénzét osztogatni és politikai befolyásszerzésre használni. Csak megkeresni nehéz. A politikusokat kivéve…
Bozóki Antal
