A VMDK is gyűjti a támogatói aláírásokat az MNT választásokon való induláshoz
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) is bejelentette, hogy indul a novemberben esedékes Magyar Nemzeti Tanács választásokon. Ezért a Délvidék több településén is megkezdték a Tari István által vezetett választási lista támogatói aláírásainak a gyűjtését.
Így például Szenttamáson a tegnapi nap során kezdték meg az aláírások gyűjtését, amit ma is folytatnak, így egészen 15 óráig várják az érdeklődőket a helyi közjegyzői irodában, a Car Lazar utca 9-es szám alatt, a rendőrállomással szemben.
Adán a II. Helyi Közösség épületében szeptember 8-án és 9-én, vagyis szombaton és vasárnap gyűjti a VMDK az aláírásokat, reggel 8 és 20 óra között.
Bácskossuthfalván szerdán kezdték meg a támogatók regisztrációját, melynek során ellenőrzik, hogy szerepelnek-e a polgárok a magyar választói névjegyzékben és amennyiben nem, akkor segédkeznek a féliratkozásban. A VMDK aktivistái jövő hét szerdán is folytatják az előregisztrációs folyamatot, majd pedig csütörtökön várnak mindenkit, hogy közjegyző is hitelesítse a támogatói szándékukat.
Zentán szeptember 13-án és 14-én lehet leadni a támogatói aláírásokat 17 és 20 óra között, a Stevan Sremac utcai közjegyzőnél.
A VMDK által támogatott választási lista támogatói aláírásainak gyűjtését több településen is megszervezik, ezek időpontjairól és pontos helyszíneiről folyamatosan tájékoztatják a polgárokat a párt közösségi oldalán.
Mint ahogyan arról beszámoltunk ezidáig csak a Vajdasági Magyar Szövetség gyűjtötte össze a megfelelő számú aláírást a párt által támogatott Magyar Összefogás választási listájukhoz. Illetve a Magyar Mozgalom jelentette még be a listaállítási szándékát. Korábban arról is lehetett hallani, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a ligások is listát állítanak, sőt olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a haladók is részt vesznek a magyar nemzeti tanácsi képviselői helyekért folytatott politikai harcban, azonban ezt eddig senki sem erősítette meg.