Délvidék Kiemelt 

A választási kampány előszele: A VMSZ az Orbán-kormány újabb pénzügyi támogatásaival dicsekszik

A magyar kormány úgy döntött, több jelentős vajdasági projektum végrehajtásához biztosít további pénzügyi támogatást – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Az ismertető szerint egyebek között a szabadkai Szent Teréz-székesegyház tatarozására közel 785 ezer eurót, a Magyar Szó Lapkiadó fejlesztésére 315 ezer, a Pannónia Alapítvány támogatására 815 ezer, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának további 940 ezer eurót utalnak.

Ne feledjük: a Magyar Szó és a Pannónia alapítvány a VMSZ, tehát egyúttal a haladó kormány szócsöve is. 

Egyértelmű, hogy Pásztor István – már most elejét véve a dolgoknak – igyekszik kibiztosítani pozícióját az esetleges rendkívüli választásokon.

Kiemelte, hogy az említett beruházások az idén megvalósulnak. A VMSZ elnöke hozzátette: arra kérte Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, hogy a testület vállalja át a szabadkai iskolaprogram illetve az iskolabusz program költségeit, annak érdekében, hogy a kezdeményezés zökkenőmentesen folytatódhasson.

Pásztorék tehét időben elkezdték a kampányolást – biztos, ami biztos alapon…

(VRTV nyomán)

Hasonló bejegyzések