Kiemelt Szerbia 

„Vučić totális diktátor, aki Miloševićnél is sokkal rosszabb”

„Aleksandar Vučić totális diktátor, Szerbiának száz éve nem volt ilyen önkényuralkodója!”

Ezt Vuk Jeremić, a Néppárt elnöke jelentette ki a Szarajevói Televízió egyik műsorában.

Mint mondta, Vučić még a megboldogult Miloševićnél is sokkal rosszabb. Szlóbót képzett kommunista bürokratának, Vučićot pedig stílus nélküli modortalan naplopónak nevezte.

Hozzáfűzte:

„szerencsére Vučić nem rendelkezik olyan katonai erőforrásokkal, mint amilyeneket Milošević birtokolt, máskülönben még nagyobb tragédiát idézne elő a Balkánon, mint Slobodan”.

Jeremić továbbá kihangsúloyzta, hogy Szerbiában a hatalom felfüggesztette a demokráciát.

Miután a köztársasági parlamentben és a helyi önkormányzatokban egyaránt elfojtották a normális vitát, a nézetek ütköztetését és ellehetetlenítették a médiát.

Szerbia nem egy szabad ország,

szögezte le Jeremić, de ugyanakkor kiemelte, hogy a tüntetések által a dolgok mégis kezdenek elmozdulni a holtpontról.

Vučić a Pink TV reggeli műsorában mintegy fél órán keresztül azt próbálta bebizonyítani, hogy Jeremić a boszniai tévének adott „gyűlölködő” nyilatkozatával egész Szerbiát támadta meg.

(Fotó: You Tube)    

Hasonló bejegyzések