Szerbia 

Vučićot kivéve minden jelölt átadta az elnökválasztási kampány költségeivel kapcsolatos jelentését

A Korrupcióellenes Ügynökségbe befutottak a szerbiai elnökválasztások jelöltjeinek jelentései, ez alól kivételt már csak a haladók képeznek. A 11 jelölt közül így csak Vučić lépte túl a törvények által előírt határidőt. A jelentésekből kiderül, hogy (az ellenzék jelöltjei közül) Vuk Jeremić kampánya volt a legköltségesebb, összesen mintegy 262 millió dinárba került. Őt követik a radikálisok 74 millióval, a harmadik, „dobogós” helyet Saša Janković foglalja el a maga 31 millió dináros kampányával. Egyes hírforrások szerint a haladó párt arra hivatkozik, hogy jelentésük terjedelme technikai gondokat okoz (?), az N1 hírtelevízió közleménye…

Tovább
Szerbia 

Rendkívüli ülés a szerb parlamentben május 30-ától

Maja Gojković házelnök a Pink televíziónak nyilatkozva bejelentette, hogy ebben a periódusban kerül sor az új szerb kormány felállítására, illetve az új miniszterelnök személye is ki fog kiderülni. Ezt követően – mint mondta – a parlament munkája visszatér a megszokott kerékvágásba. Gojković, aki karrierje során több köpönyeget is váltott már, valójában ezzel a kijelentésével küzd azon törekvések ellen, amelyek a leváltását célozták meg. Ne feledjük, ő volt az, aki a felfüggesztette a szerb parlament üléseit az elnökválasztások idejére, megakadályozva ezzel az ellenzéket abban, hogy álláspontjukat a szószéken is közzétehessék. Vučić…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

Magyarország: Hivatalosan is Vona Gábor a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, erősen csökken Orbán népszerűsége

Pénteken a nemzeti néppárt országos választmánya Vona Gábort, a Jobbik elnökét választotta meg kormányfőjelöltnek a 2018-as parlamenti választásokra. Ugyanakkor a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából kutatást végzett a magyar pártok támogatottságát és egyes politikusok megítélését vizsgálva. Május 12. és 18. között, 1007 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálták a pártok támogatottságát és egyes politikusok megítélését. Az LMP és a DK támogatottsága nem változott, 3 százalékon áll mindkét párt támogatottsága. Az Együtt támogatottsága ebben a hónapban elelérte az egy százalékot, csakúgy mint a Kétfarkú Kutya Párt, viszont nem sikerült ez a Párbeszédnek, és…

Tovább
Anyaország 

Gazdasági érdekek, vagy a szerb-magyar kapcsolatok ápolása: „Kisvasút” Szabadkáig

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Modern Városok Program keretében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Hódmezősásárhely és Szeged közötti tram train-vonalról megállapították, hogy rövid, ezért szeretnénk, ha az a szerbiai Szabadkáig közlekedne. A napi.hu portál közli, hogy a miniszterelnök szerint a két Csongrád megyei város közötti villamos-vonat projektet „ésszerű áron” kell létrehozni. Kiemelte, hogy megkezdik a tárgyalásokat a vasútvonal meghosszabbításáról a szerb féllel, amely részéről a szándék kinyilvánítása már megtörtént. Orbán szerint a „villamos-vonat” nem abszolút értelemben drága, hanem az egységára magas, vagyis, egységnyi kilométert kisebb összegből szeretnének kihozni. Egyértelmű, hogy Orbán…

Tovább
Délvidék 

Szabadka: Menetrend a vakok és gyengénlátók számára

Sajnos kevés olyan hírrel szolgálhatunk, amely pozitív érzelmeket kelt olvasóink körében. Portálunkat alkalmanként éppen emiatt bírálják az olvasók. Most azonban olyasmiről számolhatunk be, ami valamelyest megtöri ezt a kényszerű „hagyományt”. A Subotica.com portál közleménye szerint ugyanis a Subotica-Trans Közvállalat létrehozott egy olyan menetrendet, amely a vakoknak és a gyengénlátóknak nyújt segítséget a közlekedésben való könnyebb részvételben. A számukra elkészített különleges menetrend a helyi központi autóbuszállomás tolóablakainál, illetve a vakok és gyengénlátók egyesületének Ago Mamužić utca 13-as szám alatt lévő egyesületénél szerezhető be.  

Tovább
Kiemelt Szerbia 

A szerb kormány tovább fokozza a feszültséget? Ismét behívókat küld a hadsereg

Jovan Krivokapić, a szerbiai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy az ország hadseregének tervei szerint a tartalékos állományú katonákat ötévenként egy alkalommal beidézik hadgyakorlat céljából. Hozzátette: a hadkötelesség a polgárok 65. (!) életévéig érvényes, a kiküldött behívók pedig arra is emlékeztetnek, hogy a 15 napos gyakorlatot megtagadó polgárokat 10-től 50 ezer dinárig terjedő pénzbüntetéssel, vagy akár háromhónapos börtönbüntetéssel is sújthatja a törvény. Kiemelte, a most kiküldött behívóknak nincs köze a jelenlegi belbiztonsági helyzethez, sem a migránskrízishez. Minderre azok után került sor, hogy Újbelgrád számos lakosa kapott „kék borítékot”, amely természetesen nyugtalanságot…

Tovább
Kiemelt Szerbia 

Vučić Brüsszelben is a balkáni régió stabilitásának alapkövét igyekezett képviselni

A rezsim feje Federica Mogherinivel, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével Szerbia európai távlatairól, illetve a Belgrád és Pristina között zajló párbeszédekről tárgyalt. Mogherini kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán vezető politikusainak szerda esti találkozója a régió képviselőinek együttműködését, illetve a stabilitás és a gazdasági fejlődés előremozdítását célozta meg. A Juncker-bizottság alelnöke kiválónak ítélte meg Szerbia gazdasági reformjait, az ország európai vonalon való „előretörését”, de a szerb kormányfő „erőfeszítéseit” is, amelyeket az említett stabilitás megőrzése érdekében tett eddig. Legalábbis Mogherini szerint. A haladó vezér megerősítette, hogy Szerbia folytatni fogja (az általa annak…

Tovább
Világunk 

Hálózat állhat a manchesteri terrortámadás mögött: „Abedi csak végrehajtó volt”

Ian Hopkins manchesteri rendőrfőkapitány szerint „hálózat” állhat a hétfő éjjeli öngyilkos robbantásos merénylet elkövetője mögött. Mint kiderült, a terrorcselekmény 22 halálos áldozatának egyike egy rendőrnő. A rendőrfőnök arra a kérdésre, hogy a nagy-britanniai nyomozás célpontjai között van-e a merényletben használt pokolgép készítője is – részletek nélkül – kijelentette: „nagyon egyértelmű, hogy a vizsgálat középpontjában egy hálózat felderítése áll”. Nem sokkal korábban Amber Rudd brit belügyminiszter is egyenes utalást tett annak lehetőségére, hogy a merénylőnek, a 22 éves, líbiai származású, de Manchesterben született Salman Abedinek társai voltak. Rudd a BBC-interjúban elmondta:…

Tovább
Délvidék Kiemelt 

Szabadkán folytatódik az „integráció”: Fürdőszoba a Koszovóról menekült romáknak

Az Ökumenikus Humanitárius Szervezet a dán menekültügyi tanáccsal, illetve az UNHCR-rel és Szabadka város önkormányzatával együttműködve kilenc millió dinárt különít el a Koszovó területéről elmenekült cigányok számára, hogy azok rendezni tudják életkörülményeiket. A segély építőanyag formájában jut el az érintettekhez. Nenad Ivanišević munkaügyi államtitkár ennek kapcsán kijelentette, hogy „a romák befogadását és elfogadását célzó stratégia megvalósulásának” vagyunk tanúi a fenti példa nyomán”. A különféle betelepülők közismert védelmezője elmondta, hogy „ezek az emberek a háború elől menekülve érkeztek a délvidéki városba, amely mindig is befogadókész volt”. (Mivel más választásuk nem volt,…

Tovább
Anyaország 

Elképesztő vihar csapott le Budapestre, de a Délvidéket sem kímélte

A kellemes meleg és kvázi szélcsend után pillanatok alatt leszakadt az ég Budapesten kedd délután. Városszerte járhatatlanok voltak az utak a hirtelen lecsapó viharban, de lassan helyreáll a közlekedés. A villamosok, trolik és buszok menetrendje még nem állt helyre, néhány járat módosított útvonalon közlekedédik, máshol pótlóbuszok segítségével szállítják az utasokat. A Pest megyei Péteriben egy óvodában az ablakokon át kellett menekíteni a gyerekeket, Fejér megyében pedig tornádó is volt. Zuglóban autók akadtak el a magas vízben. A Margit körúton több helyen a víz alámosta az úttestet, így az aszfalt felszakadt….

Tovább