Egyéb 

Csodaszép menyasszony volt Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi szombaton férjhez ment a Mátyás templomban. A kishegyesi énekesnő kezét még május 8-án kérték meg és férjével szeptember 8-án, a budapesti II. kerületi önkormányzaton ejtették meg a polgári esküvőt – írja az NLcafe. Magdit, aki a szertartásra egyszerű, ám annál szebb ruhát választott, a szűk család kísérte el a polgári esküvőre. Ma a Mátyás templomban újra kimondta az igent a rokonok és a barátok előtt, és erre az alkalomra is meseszép ruhát választott. Az énekesnő szülőföldje hagyományairól sem feledkezett meg a nagy napon: így nem maradt el a lagziból…

Tovább
Egyéb 

Évadnyi szélmalomharc az újvidéki színházban

A szélmalom, a szélmalomharc lett az Újvidéki Színház idei évadának jelképe, mert – Lénárd Róbert művészeti vezető elmondása szerint – minden egyes új darabnak a főszereplője “harcban áll a társadalommal, a konvenciókkal, a történelemmel, a politikummal vagy az erkölccsel”. Az Újvidéki Színház közönsége hat új előadást láthat a 2017-2018-as évadban. Az első bemutatót októberben tartják, amikor színpadra állítják a jugoszláviai irodalom egyik remekéből, Danilo Kisnek a Borisz Davidovics síremléke című novellájából készült előadást. Az évad témaadó darabját, Cervantes Don Quijoteját februárban tűzik műsorra Sardar Tagirovsky rendezésében. A búsképű lovag utazásában…

Tovább
Egyéb 

A kátyú születésnapja

Ha van játékos kedvű olvasó, megszámolhatja, hogy hány kátyú található az utakon. Az utcájában. A településen, ahol él. A falvakat, városokat összekötő utakon. Bácsfeketehegy és Verbász között. Topolya és Bácskossuthfalva között. Temerin felé. Ada irányában. Óbecse környékén. Mindenfelé. A szakemberek az egyiket betömik, az eső, a csapadékos időjárás, az olvadás a másikat kimossa, a tehergépjárművek a harmadikat „megszülik”. Az úthibák miatt veszélyessé válik a gépjármű kormányzása. Az autóban is kár keletkezhet.  Kilyukad a gumi, deformálódik a kerék. Mire bebizonyítjuk a biztosítónak, hogy mi is történt, fényképezünk, szemtanút keresünk, rendőrt hívunk,…

Tovább
Egyéb 

Újra magyar nap volt Eszéken

Magyar népzenétől és szótól volt hangos Eszék főtere múlt szombaton – írja riportjában az Új Magyar Képes Újság. Ekkor rendezte a Népkör Magyar Kultúregyesület a 19. eszéki Magyar Napot, melyen baranyai és szlavóniai néptánccsoportok léptek fel. A rendezvény a termelőknek is bemutatkozási lehetőséget biztosított – több mint húsz stand mögül kínáltak magyaros ételeket, bort és egyebet a kiállítók. Az eszéki magyar nap a főkonzulátus által szervezett Magyar Hét nyitórendezvénye is volt egyben. Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület legnagyobb szabású rendezvénye az eszéki Magyar Nap, melyet azért tartanak meg közel két…

Tovább
Egyéb 

Saját gyermeke születéshez riasztották a mentősofőrt

Saját feleségéhez riasztottak egy mentősofőrt. A 39. hétben járó kismama még viccelődött is munkába menő férjével, hogy majd hívja a mentőket, ha megindul a szülés. Így is lett: A kismama nem sokkal éjfél előtt szólt az épp szolgálatban levő párjának, íra a 24.hu. A mentőegység épp az állomáson tartózkodott, így az irányítás engedélyével azonnal indultak is – méh éppen időben. – írja közleményében az Országos Mentőszolgálat. Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Tovább
Egyéb 

A zentai csata

1697. szeptember 11-én valami örökre véget ért. A zentai csatával véget ért egy korszak, megdőlt egy mítosz. A törököt igenis nyílt csatában is meg lehet verni. Nem csak várakból védekezve lehet visszaverni az ostromlókat, de a harcmezőn is fölébe lehet kerekedni. Az 1526-os mohácsi katasztrófa után magyar vagy osztrák seregek nem szívesen vállalták a nyílt ütközetet a csaknem mindig számbeli fölényben lévő török csapatok ellen. Bár már az 1664-es szentgotthárdi csatában – ahol talán maga a számunkra nem annyire szép emlékezetű Montecuccoli is meglepődött mennyire ronggyá verte a török sereget…

Tovább
Egyéb 

A Fidesz szerint az Otpor segítségével készül őszi zavargásokra az ellenzék

„Soros támogatásával zajlik egy felkészülés a polgári engedetlenségre, ami könnyen erőszakos zavargásokba csaphat át, mint Szerbiában és Macedóniában. Azok a külföldiek, akik Magyarországra érkeznek előadásokat tartani polgári engedetlenségről, Szerbiában és Macedóniában utcai zavargásokba torkolló akciókban vettek részt.” Ezt mondta Rogán Antal miniszter szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ami az eddigi legkonkrétabb utalás volt arra, hogy mire gondol a Fidesz, amikor „külföldi erők által szervezett” utcai zavargásokra számítanak ősszel. Rogán azt is elmondta, olyan ember jön előadást tartani, aki könyvet is írt a polgári engedetlenségről. Bár nem mondta ki a…

Tovább
Egyéb 

“Fontos ösztönöznünk a szülőket, hogy gyerekeiket magyar iskolába járassák”

Horvátország – Múlt csütörtökön a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) beiskolázási programja keretében a magyar tanintézményekbe iratkozó 51 diák kapott taneszközcsomagot és egyszeri pénzbeli támogatást – írja az Új Magyar Képes Újság. A csomagokat dr. Szilágyi Péter, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át az általános iskola elsős és ötödikes, valamint a középiskola elsős diákjainak. A horvátországi magyarság megmaradása szempontjából nagyon fontos az anyanyelvi oktatás, ezt szorgalmazza a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának pár évvel ezelőtt indított, A horvátországi magyar oktatásért elnevezésű programja is, amellyel többek között a magyar…

Tovább
Egyéb 

Újvidék: Akár Vučić vagy Kim Dzsongun arcát is beleborotváltathatjuk a hajunkba (+videó)

Az utóbbi hetek eseményei után egyáltalán nem extrém, ha valakinek mostanában Kim Dzsongun jár az agyában. Észak-Korea erőfitogtató rakétakilövéseiről és robbantgatásairól, a lehetséges válaszcsapásokról szóló hírek után semmi meglepő nincs abban, hogy egy szerb fodrász, bizonyos Mario Hvala azt álmodta, hogy Kim meglátogatta őt: stábjával egyszer csak megjelent a nappalijában – írja a 24.hu. Hogy ki vállalta a modell szerepét, nem tudjuk, de tény, hogy elkészült a nagy mű a nagy vezérről, amint az az alábbi videón is látható. A fodrász korábban több ismert személy és politikus portréját is elkészítette már, mint például Nikola Tesláét, Ljubiša Preletačević…

Tovább
Egyéb 

Akció van!

Szupermarket, nagyáruház, kisbolt. Ünnepek, húsvét, karácsony, szilveszter alkalmával különböző akciókat hirdetnek meg. Ilyenkor állítólag leárazzák a termékeket, olcsóbban juthatunk gyermekjátékokhoz, húshoz, italhoz. Népszerűek a hétvégi akciók is, de közönséges hétköznap is belefuthatunk leárazásba. A színes újságokat sokan lapozgatják, a szórólapokon kihagyhatatlan akciókat hirdetnek. Mosógép féláron, televízió 40%-kal olcsóbban… Részletfizetésre buzdítanak, csábító feltételeket kínálnak. Egy mai kihagyhatatlan ajánlat: Biztosan mindenkinek van egy története, hogy valamilyen módon átverték. Akarva vagy akaratlanul, de megtörtént. Kicsivel többet mutatott a mérleg, mint ahány deka szalámit vásároltunk. Ez a pár deka talán nem akkora pénz a…

Tovább