2017, január 24, kedd
   
Betűméret

Megvan a németországi ajándékokat ellopó szekta és annak prédikátorának a neve

Semmi köze nincs a zombori gyerekeknek gyűjtött németországi adományok ellopásához a délvidéki evangélikusoknak - írja az Alfahír a délvidéki médiumokra hivatkozva.

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház közleménye szerint egyházuknak nincs és nem is volt semmilyen kapcsolata az ajándékokat gyűjtő OCC rövidítésű szervezettel. Hozzáteszik: Zomborban húsz éve nem is teljesít szolgálatot evangélikus lelkész.

Úgy tudják, az elkövető egy Vili Bihler nevű férfi, aki

"Fény és Szeretet Egyházának" prédikátora.

Az evangélikusok rámutatnak arra is, hogy ez a szervezet Szerbiában nem számít elismert történelmi egyháznak.

A magyar médiában az MNO cikke nyomán terjedt el, hogy a Németországban, a zombori gyerekek számára gyűjtött ajándékokat a helyi evangélikus lelkész ellopta, a csomagolópapírokat pedig a település szélén eldobálta. Az MNO a szerb Vecernje Novosti című lapra hivatkozott. Azt nem tudni, hogy a szerb portál egyszerűen rosszul értesült, vagy szándékos magyarellenes provokációról van szó. Az sem lehetetlen, hogy

a neoprotestáns kisegyházakra és szektákra gyakran használt "evangéliumi"jelzőt fordították rosszul.

A "Fény és Szeretet Egyházáról" egyébként a német nyelvű interneten sehol nem írnak egy sort sem, tehát

nem kizárható, hogy egy szélhámos bizniszegyház verte át a jószándékú adományozókat.

.
  
Megosztás

A nap idézete

"A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül, így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái."

/Hamvas Béla/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Vera Vera 2017.01.23. - 15:45
    Kedves Ėdesanya! Meghatódva olvastam nyílt levelèt, melyben őszintèn fogalmazta meg a tėnyeket. Minden ...

    Bővebben...

     
  • Józsi Józsi 2017.01.23. - 08:58
    Szerintem vegyél be meg Bensedin-t, hátha okosabb leszel.

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.01.23. - 00:19
    Mi ez? Mióta beszél egy csetnik magyarul? Biztos gyakorol a magyar állampolgársági eskütételre.

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:50
    Így van ez amikor a tolvajoknak az agyukra ment a lelkiismeret furdalás. Bizonyára van mitől tartaniuk ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:34
    @Az igazság kedvéért Lököd a dumát és fingod sincs, hogy miket hordasz itt össze. Ami minden normális ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information