2017, január 23, hétfő
   
Betűméret

Publikációk

Újabb tizennégy menekült családnak vásároltak házakat Délvidéken

ljubomir zivkov dopisnica iz banata 5 3 vojvodina vojvodjansko selo kuca jpgDélvidéken folytatódik a menekült családok lakhatáshoz segítése. 

Ennek keretében Szávaszentdemeteren írta alá a szerződéseket az a 14 család, akik vissza nem térítendő támogatás formájában, mintegy 154 ezer euró értékben kaptak ingatlanokat és egyéb juttatásokat.
   

Šešelj: majd ha öt százalék lesztek

2b8ccd6b6cf33d2ff354c15cf37405b5.jpgAnnak idején, a 90-es évek legelején egy belgrádi TV-vitában Vojislav Šešelj csetnik vajda, az időközben Hágát megjárt nagyszerb nacionalista politikus az autonómiakövetelésünket „értékelve”, végső érvként mondta ki: beszélni a kisebbségi törekvésről majd akkor lehet, ha a magyarok öt százalékban lesznek jelen Szerbiában. Akkor még 25 százalék magyar élt a Délvidéken (a szocialista Jugoszláviában), ma a Vajdaságban mintegy 13 százalék a magyar. Az öt százalék Szerbiában hallgatólagosan továbbra érvényes.

   

Aleksandar Vučić újfent támadja népét, célkeresztben ezúttal a szerbiai anyák

avucuc-majkeAzt már régóta tudjuk, hogy a szerb rezsim feje nem éppen szimpatizál saját népével, ezt már többször bebizonyította. Sokkal inkább tiszteli pl. a skandináv országok népét, ezt nyíltan meg is írta egy szerbiai folyóíratban nemrégiben. Úgyszintén a közelmúltban hordta le a cukorbeteg polgárokat, akik „nem akarják kezeltetni magukat”.

   

Horgoson bukott le a "bombás erőszakoló"

a zajecar005A bori M. J. (23) kézigránáttal a kezében fenyegette meg az általa kiszemelt 19 éves zaječari lányt, hogy felrobbantja őt és a családját, ha nem ül be az autójába. A megrémült lány engedelmeskedett. A mániákus az erdőbe hajtott, ahol megerőszakolta áldozatát, majd távozott a helyszínről.

A rendőrség nyomozni kezdett. Körözőlevelet is kiadott.

A bűnözőt végül Horgosnál fogták el. Magyarországra akart szökni. A zsaruk vizsgálják a bűncselekmény és a szökési kísérlet körülményeit.

Informer nyomán F. F.

   

9. oldal / 54

A nap idézete

„Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat."

/Teleki Pál/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:50
    Így van ez amikor a tolvajoknak az agyukra ment a lelkiismeret furdalás. Bizonyára van mitől tartaniuk ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:34
    @Az igazság kedvéért Lököd a dumát és fingod sincs, hogy miket hordasz itt össze. Ami minden normális ...

    Bővebben...

     
  • brrrrr brrrrr 2017.01.22. - 18:43
    "Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy Vučinić (számos ismert párttársával ellentétben) nem repült ...

    Bővebben...

     
  • Cetnik Cetnik 2017.01.20. - 18:07
    Ha valami itt nem tetszik költözz el!!!!

    Bővebben...

     
  • Anonimus Anonimus 2017.01.19. - 22:18
    Nem értem, hogy ez mért ennyire meglepő, amikor Magyarországon hivatalosan is dolgoznak a gyerekek, a ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information