2017, január 18, szerda
   
Betűméret

Szerbia a nagy hidegben is gondoskodik a migránsokról – de mi lesz a többi polgárral?

Aleksandar-VulinAleksandar Vulin, Szerbia szociálpolitikai minisztere szerint a balkáni ország biztosította a területén tartózkodó migránsok ideiglenes elszállásolásához szükséges feltételeket. Felelőtlennek tartja ugyanakkor azon bevándorlók viselkedését, akik ennek ellenére a nagy hidegben nem élnek a balkáni ország nyújtotta lehetőségekkel.

Vulin a Krnjačán található befogadóközpontban járt, ahol hangsúlyozta, hogy azok a migránsok, akik a nagy hideg ellenére a parkokban vagy más közterületeken tartózkodnak, veszélybe sodorják az egészségüket, de ezért az állam nem vállalhat felelősséget, mert biztosította a szükséges kapacitásokat.  

Az illetékes miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy Görögországban, Macedóniában és a migrációs útvonalon fekvő más országokban sok bevándorló szenvedett fagyhalált, de ez Szerbiában nem történhet meg, csak ha a migránsok nem fogadják el a segítséget, mivel az állam biztosította számukra a szálláshelyet, az élelmet, valamint a megfelelő orvosi ellátást és védelmet.

Egy dologról azonban elfeledkezett a „humánus” miniszter: mi a helyzet azokkal a szerbiai polgárokkal, akik a társadalom peremére szorultak, és most önhibájukon kívül dacolnak a kemény mínuszokkal? Ezekről az emberekről miért nem tesz említést, miért nem látogatja meg őket?

Magyar Szó nyomán F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

"Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk ..."

/Dsida Jenő/
 

Utolsó hozzászólások

  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.01.17. - 21:19
    Hivatalos USA-statisztika szerint az USA-ban kétmillió ember egyáltalán nem beszél angolul (amerikaiul).

    Bővebben...

     
  • Gyula Gyula 2017.01.15. - 23:24
    A zentai hídon nincsen térfigyelő kamera. Ez az állítás nem igaz, amit leírtak. A videókban sehol nem ...

    Bővebben...

     
  • Csaba Csaba 2017.01.15. - 16:36
    Zoltan ékezet nélkül,azért nagy különbség van azok közt akiknek muszályból van szerb útlevele és azok ...

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.01.14. - 23:56
    Idenfigyelj, te Zoltan! Azoknak a magyaroknak, akikre te ostobán hivatkozol,azok nak nem önszántukból ...

    Bővebben...

     
  • Zso Zso 2017.01.14. - 20:42
    Hàt anyit azért hozzà tennék ,hogy sieltek nem sétàltak és, hogy a mentöakcio csak 4 óra hosszàt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information