2017, április 24, hétfő
   
Betűméret

Szerbia a felelős a koszovói cigányok délvidéki betelepítéséért

Martonosnak csak egy kocsmája van, azért isznak az emberek a bolt előtt! Utána pedig – mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – úgy kapatosan, szégyenérzetet nem ismerve, időnként át-átimbolyognak az épp csak hajításnyira lévő parkba, hogy ott elvégezhessék a legsürgősebb dolgukat. Néha a kicsit is, néha a nagyot is, attól függően, mikor mit diktál a szükség. Ez itt így szokás. Elsőre ezt lehet megtudni arról a magyarkanizsai faluról, amelynek címeres „totemállata” kétségkívül/csakis a piros-fehér-zöld fűszerpaprika lehetne.
Az 1700 lakost számláló település elöljárója Horváth Gergely tanácselnök. Minden hájjal megkent, csavaros észjárású, jól tájékozott, sokat látott ember. Az a fajta, aki ritkán szokott megijedni a saját árnyékától. Akinek a módla meg a csantra szó jelentéséért nem kell felütnie az értelmező szótárt, mert sok éven át mászta a háztetőket ácsmesterként a néhai, a szép emlékű szabadkai Integralban. De saját bevallása szerint volt nyakkendős sofőr is egy magyarkanizsai cégnél, meg bennfentes a katonai ügyosztályon a vérzivataros időkben, sőt a hadurakat is furikáztatta a néphadseregünk által megszállt horvátországi harctereken. Most meg multifunkciós politikusként csatározik az önkormányzatban, perlekedik sorstársaival a saját falujában.  
Eddigi élete során pártot is választott magának, méghozzá kettőt: először a Vajdasági Szociáldemokrata Liga harsány, hangzatos propagandája vonzotta be az úri huncutság ipari tanodájába, másodjára pedig a Vajdasági Magyar Szövetség szép szavára adta be a derekát. Természetszerűleg már lejjebb csavart lánggal, halványabb lelkesedéssel, a korábban elröppent illúziók mellőzésével –, de kétségkívül rafináltabban és harcedzettebben. 
 
 Horváth Gergely tanácselnök 
 
Rosszul mentek, sehogy sem haladtak a falubeliek dolgai, amiből neki elege lett. Gondolta, hátha tud ezen változtatni, ezért ártotta magát bele a napi politikába. Úgy lett tanácselnök, hogy még bősz ligásként felkérték a tisztségre, a VMSZ pedig támogatta. Visszatekintve: nem a legszélcsendesebb időszakot választotta. Az állástalanság, az elvándorlás, a falun átcsörtető migránsáradat, meg az ország déli fertályából érkező szerbiai idegenek alaposan próbára tették a helybeliek szociális érzékenységét, türelmét és idegrendszerét. A Belgrádból befutó taxik és meg a szabadkai autóbuszok csak úgy ontották magukból a nyugati jólétről ábrándozó vándorlókat. A szöktetés izgalmas folyamatában néhányan a helybeliek közül is megtalálták a helyüket meg a számításukat.
Miután a vándorlók elvonultak, a falubeliek fellélegeztek, megnyugodtak. Mostanában már csak az elhagyatott, üresen álló régi martonosi házakba beköltöző cigányok nyugtalanítják őket, akik szívósan ellenállnak mindenféle új, számukra szokatlan megregulázásnak, és szemlátomást semmi kedvük a martonosi életformára való ráhangolódásra.    
 
Mikor érkeztek az első cigány családok a faluba?
 
Nyolc évvel ezelőtt, és azóta folyamatosan jönnek. Nem tömegesen, egyszerre nem sokan, de szinte megállás nélkül. Nem tudom megmondani pontosan, hogy éppen most hányan vannak, mert a számuk állandóan változik. Úgy gondolom, hogy 150-nél nincsenek többen. Náluk családonként 6-7 gyerekkel kell számolni.
 
Lehet-e azt sejteni, hogy mit csinálnak, mivel foglalkoznak?
 
Csak azt látjuk, hogy szüntelenül mozgásban vannak. Jönnek-mennek, utazgatnak, leginkább taxi hozza-viszi őket, dolgozni nem dolgoznak. Se az itteni paprikafeldolgozókban, se idénymunkások között nem látni őket.
 
A gyerekeik járnak-e iskolába?
 
Az itteni óvodába csak egy-két gyereket írattak be, és iskolába is nagyon kevés jár közülük. Megpróbáljuk majd a Szociálisvédelmi Központtal karöltve elérni azt, hogy bekerüljenek a rendszerbe. Az elvándorlás ellenére egyelőre még sikerült megőriznünk a nyolcosztályos színmagyar iskolánkat, ezt a tanévet 120 diákkal kezdtük. A martonosi szerb gyerekek Magyarkanizsán, a cigány gyerekek pedig Horgoson tanulnak. A beletelepültek dokumentumait látva, a legtöbb családban az apa ismeretlen. Vannak közöttük montenegrói állampolgárok is, akik nyilván ott is felveszik a különféle segélyeket, juttatásokat.  
Nálunk akad bőven lakatlan ház, a tulajdonosaik nem itt élnek, 3-4 ezer euróért már lehet házat venni. A kint összegyűjtött pénzen simán vásárolhatnak maguknak azok, akiket Nyugatról visszatoloncoltak. Azonban se a birtokba vett épülettel, se az udvarukkal nem törődnek, az utcát sem tartják rendben, emiatt aztán gyakran fordulnak hozzánk panasszal a szomszédok, az utcabeliek. Érdekes, hogy leginkább a mi cigányaink zúgolódnak, nem nézik jó szemmel az újonnan érkezetteket. És úgy látom, nem is keresik egymás társaságát.
 
Ezek szerint volt már néhány vitája a falu új lakosaival…
 
Tavaly föl is jelentettek, azt mondták, hogy nacionalista vagyok, hogy gyűlölöm a cigányokat. Nem gyűlölök én senkit sem, csak megkövetelem, hogy rend legyen a faluban, és addig nem is hagyom őket békén, amíg az életmódjukon meg a szokásaikon nem változtatnak.  Aztán megesett az is, hogy Magyarországon tettem egy olyan kijelentést, ami miatt itthon megrángattak. Az ottani sajtónak azt nyilatkoztam, hogy egyértelműen Szerbia a felelős az egyre erősödő délvidéki betelepítésért. Ha elismerte volna Koszovó függetlenségét, akkor Vajdaság magyar falvaiba nem költözhetnének be a koszovói cigányok. Emiatt beidéztek a nagykikindai rendőrségre.
Száz meg száz egyéb bajunk is van, amit évtizedeken át elhanyagoltunk, azt most nem lehet pár év alatt helyrehozni. A faluban alig van betonút, megoldatlan a lecsapolás meg a szennyvízelvezetés. Ötmillió dinárt fizettünk nemrég egy 650 méteres aszfaltútért, tavaly kétszer ennyibe került a valamikor községháza felújítása. Költhető saját pénzünk meg csak úgy lesz, ha mi magunk összeadjuk, ha megint bevezetjük a helyi járulékot. A munkaviszonyban lévők béréből ezt levonják, a földművesek azonban nem iparkodnak a befizetéssel. Évi 7 millió dinárra számítottunk ebből a forrásból, de csak a fele folyt be. Sok pénzünket elvisz a város, és ez 1960 óta így van, mióta Martonos már nem önálló község, hanem más keze-lába.
 
Szabó Angéla  
 .
   
Megosztás

A nap idézete

„A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.”

/Jules Michelet/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.04.24. - 16:36
    .....éneklik a félig török, félig kazár agyhalottak.

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.24. - 00:44
    Szerintem utcai népi összejövetellel megünnepelni ezt a jó hírt. Valóban jó lenne tudni hova kell ...

    Bővebben...

     
  • No comment No comment 2017.04.23. - 22:28
    Ez már sok! Mi a helyzet a kedvezo hitelu lakás támogatással, én mint két gyermekes családapa 30 évre ...

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.22. - 18:11
    Paligó, nem hagyom, hogy beszólj a Krisztinek!Talá n ő az első, akármilyen párthoz is tartozzon, aki ...

    Bővebben...

     
  • Paligo Paligo 2017.04.22. - 15:18
    Nem is kell beengedni a jobbikosokat sehova, sem a párt szimpatizánsait !!! Úgysem meritek megjeleníteni ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information