2017, március 28, kedd
   
Betűméret

Bevallotta szörnyű gaztettét a zombori szektaprédikátor

bihlerműveAz 50 éves Vili Bihler szektaprédikátor a kihallgatása során beismerte, hogy ő lopta el a Németországból Szerbiába érkező ajándékcsomagokat.

„Az ajándékcsomagok száma a feltételezetnél jóval nagyobb, V.B. azonban nem kívánta kommentálni ezt az információnkat. Az ajándékcsomagok pontos számát és összértékét utólag fogjuk megállapítani. V.B. ellen büntetőeljárás indul csalás miatt, mert jogi személyként vette át a csomagokat az Operation Christmas Child nevű nemzetközi mozgalomtól” – mondta a Blic napilapnak a belgrádi ügyészség egyik illetékese, majd hozzátette: egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti a férfit.

Emlékeztetőül: a zombori rendőrség január 4-én őrizetbe vette a fent említett szektaprédikátort azzal a gyanúval, hogy ő lopta el a Németországból érkezett ajándékokat.

A belügyminisztériumi közleményben csak kezdőbetűkkel lett felfedve a tettes neve, és úgy lett feltüntetve, mintha az „egyik egyház” papja követtte volna el ezt a szörnyű gaztettet, amivel tudatosan, tudatlanul gyanúba hozták a történelmi egyházakat, valamint a papi hivatást is. Noha időközben már kiderült, hogy az a bizonyos „egyház” csupán egy álkeresztény biznisz-szekta, és a szekta őrizetbe vett igehírdetőjének is annyi köze van a papsághoz, mint Makónak Jeruzsálemhez, a liberális sajtó ennek ellenére még mindig úgy beszél, mintha az egyik történelmi egyház papja ajándékokat lopott volna, aminek következményeként sokan keresztényellenes és papgyűlölő kijelentéseket tettek a közösségi oldalakon az elmúlt napokban. Érdekes, ugyanez a magát objektívnek valló sajtó már nem tartotta fontosnak, hogy közzétegye a tettes fotóját, talán azért, nehogy kiderüljön az etnikai hovatartozása. Mindenesetre meggyőződhetünk arról, egyeseknek annyi (a bolsevista, illetve balliberális rezsimek által) legyilkolt egyházi ember után még most sem esik nehezére gyűlöletet szítani a kereszténység ellen.

U.Z.

.

Megosztás

Utolsó hozzászólások

  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.03.23. - 22:50
    "831 tárgy": ÜGY! Nem árt, ha a TÁRGYalatos TÁRGYvédek is jobban TÁRGYalnak erre, és TÁRGYAfogyottké ...

    Bővebben...

     
  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.03.23. - 08:42
    Antalfalva, bre! Valami nagyeszű VMSZ-es vezető lehetett, aki szerint "Kovacsica" dukál. Ilyet is ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.03.21. - 02:40
    #6 Csaba Y-m-d H:i Csaba, igen nemes küldetést választottál magadnak viszont az a nagy helyzet, hogy ...

    Bővebben...

     
  • Csaba Csaba 2017.03.20. - 23:36
    Tamás-sajnos nekem már rég fel tűnt már akkor mikor még a demokraták seggét nyalták...csak azért hívom ...

    Bővebben...

     
  • Magyar Elek Magyar Elek 2017.03.20. - 22:01
    Saša Janković az egyetlen becsületes jelölt. A magyarok (is) Jankovićra szavaznak.

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information