2017, április 28, péntek
   
Betűméret

Magyarok százait is bebörtönözték a titói munkatáborba

verengzobrozHamis kép alakult ki Jugoszláviáról Magyarországon a szocializmus éveiben, mert senki sem tudott arról, hogy több tízezer embert zártak munkatáborba, hangsúlyozta előadásában Domonkos László író.

A Duna Televízió korábbi szerkesztője Goli otok, a Pokol-sziget - Tito Gulágja az Adrián (1949-1980) című könyvét mutatta be a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet meghívására. Pintér Kornél, a csoport elnöke bevezetőjében elmondta, a 2003-ban indult sorozat jubileumi rendezvényéhez ért, ugyanis 75. alkalommal tartottak előadással egybekötött kötetbemutatót.

Domonkos László elmondta, tavaly megjelent könyve több más kötetéhez hasonlóan a Nemeskürty István által megteremtett történeti esszé műfajában született, és arra törekedett: megmutassa azt az iszonyatot, amelyet Goli otok jelentett. A délvidéki családi kötődéssel is rendelkező szerző előadásában kiemelte, annak ellenére, hogy Tito partizánjai a második világháború végén több tízezer magyart gyilkoltak le, a szocializmus éveiben különutas politikája miatt nagy népszerűségre tett szert Magyarországon.

Hozzátette, ez a kép nem volt teljes, ugyanis még a nyolcvanas évek végén is kevesen tudták, hogy a Kvarner-öbölben található Goli otok nevű kopár szigeten három évtizeden át működött börtön és munkatábor, ahol a politikai foglyok és kivégzettek száma elérhette a több tízezret is.

Az előadó kiemelte, a hivatalos adatok szerint közel 250, valójában azonban akár mintegy ötszáz volt azoknak a délvidéki magyaroknak a száma, akiket a szigetre deportáltak.

dl

Domonkos László. Fotó: Pesthy Márton

Veol.hu nyomán

Kapcsolódó: Ilyen volt valójában Tito Jugoszláviája

.

 

Megosztás

Hozzászólások   

 
-1 #1 baki gabor Y-m-d H:i
sajnos mo.on is szlávok-németek -arabok-cigányo k vannak kormányon 1947 óta...! nem beszélhetünk a dél-erdélyi-csa llóközi-felvidé ki-kárpát kapui gyilkosságokról ! etnikai tisztogatásokró l...a svábok rémtetteiről ! 1241 óta
Idézet
 

A nap idézete

"Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása."

/Horthy Miklós kormányzó/

 

Utolsó hozzászólások

  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.04.27. - 07:36
    einsteini (melléknév)

    Bővebben...

     
  • Totyesz Totyesz 2017.04.26. - 21:58
    Franci látom megoldottad az univerzum keletkezésének Einsteini kérdését! Szerintem Nobel dijjra ...

    Bővebben...

     
  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.04.26. - 10:55
    strucc

    Bővebben...

     
  • anti migráncs anti migráncs 2017.04.26. - 09:53
    Ez így igaz !!!!!! Tudjuk ki támogatja ezt a legjobban, ki az aki kezdettől fogva a migránsokat védi ...

    Bővebben...

     
  • Miskolczi József Miskolczi József 2017.04.26. - 09:03
    A szerző kissé tévúton jár. Az eset nem valamely temetkezési magánvállalatba n történt, hanem az ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information