2017, április 26, szerda
   
Betűméret

Helyben - Rólunk

Törökbecse: a szerb államot nem érdekli, hogy föld nélkül maradnak az állattenyésztők?!

Bővebben...A törökbecsei önkormányzat elfogadta a mezőgazdasági földterületek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló, 2017. évre vonatkozó programot. Az említett dokumentum értelmében a termőföldekkel ezentúl kizárólag a szerb állam rendelkezik, persze a mezőgazdasági minisztérium által.

Az állami földek bérbevételénél abszolút előnyt élveznek az ún. nagyberuházók. Utána következnek azok a jogi és magánszemélyek, akiket a vagyon-visszaszármaztatási törvény szerint megilleti a földterületek egy része.

Az "esélyesek mezőnyében" az utolsó helyet foglalják el a bejegyzett, aktív termelők. A növénytermesztők még valamilyen csoda következtében hozzájuthatnak kisebb parcellákhoz, az állattenyésztők viszont nem nagyon reménykedhetnek, hogy bérbe vehetnek állami földeket.

Ezt a törökbecsei községi képviselő-testület vezetői is megerősítették. Mint mondták, a minisztérium utasítása szerint a nagyberuházók számára máris lefoglalták a földek legnagyobb részét, továbba a restitúciós folyamat soran ezer hektárt osztottak szét az érintettek között.

   

Szabadka: Tizenkét éves lányt vert össze és erőszakolt meg négy kiskorú

Bővebben...A szabadkai rendőrség letartóztatott három, 14 és 15 év közötti kiskorú személyt, akiket azzal vádolnak, hogy brutálisan megvertek, majd megerőszakoltak egy 12 éves kislányt. A gyanú szerint a bűncselekményben részt vett egy negyedik társuk is, aki 12 éves.

   

Újabb halálos motorbaleset Nagykikindán

Bővebben...Újabb motoros baleset Nagykikinda központjában - Egy motoros meghalt, miután parkoló autónak ütközött.

   

Végre Szerbia is első valamiben...

Bővebben...Szerbia az első helyen áll Európában a nem kívánt terhességek számát illetően.

   

7. oldal / 1153

A nap idézete

“A csorda halálos ellensége a rangsornak: ösztönösen az egyenlősítőt kedvelik: az erős egyénekkel szemben a csorda ellenséges, méltánytalan, mértéktelen, szerénytelen, pimasz, kíméletlen, gyáva, hazug, hamis, irgalmatlan, alattomos, irigy, bosszúvágyó.”

/Friedrich Nietzsche/
 

Utolsó hozzászólások

  • aga aga 2017.04.24. - 19:16
    60 éves nénivel egy árvácskáért? Ugyan már! Nem cigány, még szép hogy nem cigány, azok nehezebb ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.04.24. - 16:36
    .....éneklik a félig török, félig kazár agyhalottak.

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.24. - 00:44
    Szerintem utcai népi összejövetellel megünnepelni ezt a jó hírt. Valóban jó lenne tudni hova kell ...

    Bővebben...

     
  • No comment No comment 2017.04.23. - 22:28
    Ez már sok! Mi a helyzet a kedvezo hitelu lakás támogatással, én mint két gyermekes családapa 30 évre ...

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.22. - 18:11
    Paligó, nem hagyom, hogy beszólj a Krisztinek!Talá n ő az első, akármilyen párthoz is tartozzon, aki ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information