2017, április 24, hétfő
   
Betűméret

Tiltakozássorozat az erdélyi magyarság elnyomása ellen

A Jobbik azzal vádolja Romániát, hogy elnyomja a területén élő nemzeti közösségeket, ezért az ellenzéki párt több városban is molinóval emlékezteti a szomszédos államot a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári határozatra, Nagyváradon elkobozta a performansz tagjainak molinóját a román hatalom.

A Jobbik azzal vádolja Romániát, hogy elnyomja a területén élő nemzeti közösségeket, ezért az ellenzéki párt több városban is molinóval emlékezteti a szomszédos államot a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári határozatra.

Budapesten a román nagykövetség előtt

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője szerdai, Románia budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az 1918. december 1-jén tett ígéretek máig beváltatlanok. Kifejtette: a népgyűlés akkor kimondta az erdélyi területek Nagy-Romániához csatlakozását, ezzel együtt viszont széles körű jogokat ígért a nemzetiségeknek, köztük az 1,7 milliós magyarságnak.

Demonstráció Baróton

A jobbikos politikus a határozat tartalmát idézve szóvá tette, hogy vegzálják a magyar iskolákat és az egyetemet is a magyar állam finanszírozza, akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a román korrupcióellenes ügyészség pedig "koholt vádak alapján hajtóvadászatot indított a magyarság politikai vezetői ellen". Hozzátette: azokat pedig, akik felemelik szavukat az autonómia mellett, terrorvádakkal letartóztatják.

Szávay István szerint a felekezeti szabadság sem valósult meg, gátolják az egyházi javak visszaszolgáltatását és a moldvai csángóknál nincs anyanyelvű mise sem.Kiemelte azt is, hogy a határozat a nemzetiségek számarányában képviseleti jogot ígért a törvényhozásban és az ország kormányzásában.

Molinó kifeszítése Marosvásárhelyen

A Jobbik képviselője felemelte szavát Avram Iancu, a 1848-as román felkelés vezetőjének nemzeti hőssé nyilvánítása ellen, azt pedig Magyarországgal szembeni provokációként értékelte, hogy visszakerült a bukaresti diadalívre Budapest neve, s az alatt csütörtökön a román hadsereg katonái átmasíroznak.

Székelyudvarhelyen is kiálltak a magyarok jogaiért

Azt is közölte: szimpatizánsaik Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és a háromszéki Baróton is jelen vannak és arra kérik Romániát, hogy békében és ne másodrendű állampolgárként élhessenek szülőföldjükön.

Elkobozták a rendőrök a demonstrálók molinóját Nagyváradon

Nagyvárad főterén, a városháza előtt is kifeszítették a nemzetiségi jogok betartását követelő molinót. Ám a román csendőrök elkobozták azt, mivel álláspontjuk szerint annak felemelése rendezvénynek számít, amit nem jelentettek be előre a hatóságoknak.

Nagyváradon elkobozták a molinót

Kéki Imre, a Jobbik Bihar megyei szervezője lapunknak az esettel kapcsolatban elmondta: amikor kifeszítettük a molinót odajöttek a román csendőrök és igazoltattak minket. Közölték, hogy figyelmeztetést fognak írni, mivel nem bejelentett rendezvényt tartottunk. Büntetést nem akartak kiszabni, a molinót azonban elkobozták. Megjegyezték továbbá, hogyha a csütörtöki román nemzeti ünnepségen tettük volna ugyanezt, akkor biztosan nem lettek volna ilyen elnézőek.

(alfahir)

 .
   
Megosztás

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.04.24. - 16:36
    .....éneklik a félig török, félig kazár agyhalottak.

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.24. - 00:44
    Szerintem utcai népi összejövetellel megünnepelni ezt a jó hírt. Valóban jó lenne tudni hova kell ...

    Bővebben...

     
  • No comment No comment 2017.04.23. - 22:28
    Ez már sok! Mi a helyzet a kedvezo hitelu lakás támogatással, én mint két gyermekes családapa 30 évre ...

    Bővebben...

     
  • Tengerecki Pál Tengerecki Pál 2017.04.22. - 18:11
    Paligó, nem hagyom, hogy beszólj a Krisztinek!Talá n ő az első, akármilyen párthoz is tartozzon, aki ...

    Bővebben...

     
  • Paligo Paligo 2017.04.22. - 15:18
    Nem is kell beengedni a jobbikosokat sehova, sem a párt szimpatizánsait !!! Úgysem meritek megjeleníteni ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information