2017, január 23, hétfő
   
Betűméret

Útjára indult a Tanyaszínház (+menetrend)

tanyaszinhazA Tanyaszínház idei, sorrendben 39. délvidéki nyári turnéja július 11-én, vagyis tegnap útjára indult Kishegyesen. A vándortársulat idén Terék Anna Hangos disznók harapnak című művét viszi színpadra, Puskás Zoltán rendezésében. A színdarab egy szerelmi szálon és egy család történetén keresztül mutatja be napjaink társadalmi problémáit.

Az ősbemutatóra július 16-án kerül sor Kavillón. Négy hét leforgása alatt a Tanyaszínház összesen 26 településre látogat el.

Aki nem tud eljutni egyik helyszínre sem, az augusztus 3-án 21 órától az interneten keresztül élőben követheti az előadást.

A 28 fős társulat színinövendékekből, hivatásos színészekből és amatőrökből áll össze minden évben. Egy hónapon keresztül készültek az előadásra. 

A Tanyaszínház „menetrendje”:

július 11. – Kishegyes

július 12. – Bácsfeketehegy

július 13. – Kúla

július 14. – Tornyos

július 16. – Kavilló (ősbemutató)

július 17. – Szenttamás

július 18. – Óbecse

július 19. – Temerin

július 20. – Muzslya

július 21. – Torontálvásárhely

július 22. – Torontáltorda

július 23. – Hódegyháza

július 24. – Feketetó

július 25. – Törökkanizsa

július 26. – Martonos

július 27. – Horgos

július 28. – Királyhalom

július 29. – Ludas

július 30. – Csantavér

július 31. – Bezdán

augusztus 1. – Bácskertes

augusztus 2. – Topolya

augusztus 3. – Zentagunaras

augusztus 4. – Oromhegyes

augusztus 5. – Zenta

augusztus 6. – Mohol

T. T.

.

 

Megosztás

A nap idézete

"Szépséget a békében, - hitet a háborúban, - vigaszt az összeomlásban, - reményt a hontalanságban.... Adhat-e valaki ennél többet Nemzetének?"

/Zászlós Zsóka/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:50
    Így van ez amikor a tolvajoknak az agyukra ment a lelkiismeret furdalás. Bizonyára van mitől tartaniuk ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.01.22. - 23:34
    @Az igazság kedvéért Lököd a dumát és fingod sincs, hogy miket hordasz itt össze. Ami minden normális ...

    Bővebben...

     
  • brrrrr brrrrr 2017.01.22. - 18:43
    "Azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy Vučinić (számos ismert párttársával ellentétben) nem repült ...

    Bővebben...

     
  • Cetnik Cetnik 2017.01.20. - 18:07
    Ha valami itt nem tetszik költözz el!!!!

    Bővebben...

     
  • Anonimus Anonimus 2017.01.19. - 22:18
    Nem értem, hogy ez mért ennyire meglepő, amikor Magyarországon hivatalosan is dolgoznak a gyerekek, a ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information