2017, március 28, kedd
   
Betűméret

Nemzetközi

"Vas Miska" tízezer dollárt adott a börtönpszichológusnak, hogy feküdjön le vele

Bővebben...A sok nyomasztó hír után íme egy úgymond könnyedebb, "vasárnapi" téma.

Mike Tyson, egykori nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok minap azt nyilatkozta: indianapolisi börtönévei során (1992-től 1995-ig) annyi szexben volt része, hogy gyakran nem tudott talpra állni, napokig "lábadozott" a cellájában.

Szavai szerint börtönbe vonulása előtt akadt olyan nap, amikor 15 nővel hált. A sitten még drasztikusabb volt a helyzet.

"Vas Miskát" először azért csukták le, mert állítólag megerőszakolt egy 18 éves lányt. Később bedrogozva vezetett, ezért is börtönbe került.

"A morfium volt a kedvencem, de azzal az volt a baj, hogy sok kellett belőle, mert gyorsan elmúlt a hatása. Használtam kokaint, marihuánát, viagrát és cialist is, tehát potencianövelőket, ezek a kis barátaim mindig ott voltak velem" - mondta Tyson.

   

Ismert focista anyagilag támogatta a muszlim terroristákat

Bővebben...Egyiptom labdarúgó legendája, akit három ízben Afrika legkiválóbb focistájává kiáltották ki, komoly vádakkal szembesült.

Mohamed Aboutrikát ugyanis azzal gyanúsítják, hogy a Muzulmán Testvériség nevű terrorszervezetet támogatta anyagilag. Abdel Fattah El Sisinek, Egyiptom elnökének utasítására a hatóságok elvették Aboutrika útlevelét, megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. Vagyonát befagyasztották, de egyelőre nem tartóztatták le.

Aboutrika pontosan száz mérkőzést játszott az egyiptomi válogatott mezében, 38 gólt lőtt.

A képen: Mohamed Aboutrika

Külföldi média nyomán F. F.

   

Đoković menesztette edzőjét, Boris Beckert és majdnem elvált a feleségétől! Guruját nem rúgta ki

Bővebben...Novak Đoković, a teniszezők világranglistájának második helyezettje úgy döntött, megszakítja az együttműködést edzőjével, az egykori bajnok német Boris Beckerrel.

Indoklásában az áll, hogy Beckerrel megvalósították minden közös céljukat, a szerb teniszező a jövőben a formája megszilárdításán dolgozik majd.

Đoković egyelőre nem mondott fel másik edzőjének, a szlovák Marian Vajdának.

A szerb média és közvélemény jelentős része szerint Đoković gyengülő teljesítményének és szembeötlő hanyatlásának oka Pepe Imaz (nagy valószínűség szerint szélhámos) spanyol guru befolyásában keresendő.

   

Szerbia csak focistákat képes exportálni (de belőlük sokat)

Bővebben...Mint ismeretes, Szerbia nemigen rendelkezik gazdasági ütőkártyákkal, intenzívebb kivitelre alkalmas termékekkel.

Pontosabban: csak egy keresett árucikkel "büszkélkedhet": focistákkal.

Mielőtt azonban valaki azt gondolná, a szerb labdarúgás színvonala hirtelen megugrott, szögezzük le: nem erről van szó. A tehetségesebb szerb focisták ára rendkívül kedvező, minimális. Persze a menedzserek és/vagy a focimaffia is lefölözi az eladásukból származó százalékot.

   

1. oldal / 108

A nap idézete

"A hazaszeretet egy nemzetben az, ami a testben az egészség! Attól naggyá nő, anélkül elsorvad. Hazaszeretet nélkül nincs Nemzet, csak horda. A nagy nemzeteket az tette naggyá. A hazaszeretetet nem lehet magyarázni, mint nem lehet az egészséget, ami nélkül meghal a test. Mibelőlünk, magyarokból, – hát nem veszitek észre?! – hogy évtizedek óta próbálják azt kilopni, és vele egyetlen erőnket, a lelkünk önérzetét! Egyforma nemzeti kincsünk a vagyonunk, az eszünk, a becsületünk és az időnk! Ezeket a kincseket lopjuk mi meg mindennapi, apró hazaárulással!"

/Jászai Mari/

 

Utolsó hozzászólások

  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.03.23. - 22:50
    "831 tárgy": ÜGY! Nem árt, ha a TÁRGYalatos TÁRGYvédek is jobban TÁRGYalnak erre, és TÁRGYAfogyottké ...

    Bővebben...

     
  • Franz Lutzy Franz Lutzy 2017.03.23. - 08:42
    Antalfalva, bre! Valami nagyeszű VMSZ-es vezető lehetett, aki szerint "Kovacsica" dukál. Ilyet is ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.03.21. - 02:40
    #6 Csaba Y-m-d H:i Csaba, igen nemes küldetést választottál magadnak viszont az a nagy helyzet, hogy ...

    Bővebben...

     
  • Csaba Csaba 2017.03.20. - 23:36
    Tamás-sajnos nekem már rég fel tűnt már akkor mikor még a demokraták seggét nyalták...csak azért hívom ...

    Bővebben...

     
  • Magyar Elek Magyar Elek 2017.03.20. - 22:01
    Saša Janković az egyetlen becsületes jelölt. A magyarok (is) Jankovićra szavaznak.

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information