A magyar közélet kudarca és szégyene
Két temerini fiú kiszabadult. Az amnesztia-törvények köszönhetően. Ha nincs ez a törvény, ők is börtönben maradtak volna.
Így visszatérhettek a még életben levő szeretteikhez. A sivár világba, a szabad és távlattalan életbe. A többiek pedig még évekig raboskodnak majd. Tomislav Nikolić új szerb elnök, csakúgy mint elődje Boris Tadić, nem kegyelmezett meg nekik.
A délvidéki magyarok egyértelmű üzenetet kaptak: közülük bárki, bármikor, bármilyen koholt vád alapján börtönbe kerülhet és akár ötször hosszabb ideig raboskodhat, mint a valós bűnökért elítélt szerbek, köztük háborús bűnösök, maffiózók, gyilkosok, mániákusok. Immár semmi kétség, hogy ez a délvidéki magyar valóság, és félő, hogy ez is fog maradni.
A másik egyértelmű következtetés, hogy ezen az ügyön végleg megbukott csaknem az egész anyaországi és délvidéki magyar politikum és közélet, hiszen megmutatkozott, hogy nincs magyar összefogás, szolidaritás, együttérzés, segítőkészség.
Lehet, hogy egyesek (köztük két anyaországi magyar párt) felkapják majd a fejüket a fenti keserű megjegyzést olvasva, ugyanis itt-ott azért akadtak próbálkozások a temerini fiúk kiszabadítására, de ezek hatástalannak bizonyultak.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) fiatal délvidéki nemzeti pártnak nemrég volt egy kezdeményezése, amely elsőre talán kissé naivnak és túlzottan idealistának tűnt, de ha jobban belegondolunk, az MRM valójában egy igencsak ésszerű, logikus és mindenekelőtt nemes kísérletet tett, amely azonban sajnos véglegesen rámutatott arra, hogy a magyar egység minimumáról is csak álmodni lehet. Az alábbiakban következzék az MRM nyílt levele, amelyet valamennyi csonkaországi és délvidéki magyar párthoz intézett:
„Tisztelt Címzettek! Bizonyára mindannyian ismerik a temerini fiúk esetét. Emlékeztetőül: öt temerini magyar fiatalember 2004. június 26-án éjjel súlyosan megvert egy szerb nemzetiségű drogdílert, aki előzőleg provokálta őket, szidalmazta a magyarokat és molesztálta a közelben tartózkodó magyar lányokat. Az ügyészség gyilkossági kísérlettel vádolta meg őket, és egy szokatlanul gyors tárgyalás végén összesen 61 év börtönbüntetést róttak ki rájuk. Háborús bűnösöket is csak elvétve sújtanak ilyen fokú büntetéssel. A délvidéki magyar közvélemény meggyőződése, hogy az ítélet kirakatper eredménye. Általános vélemény szerint ilyen súlyos ítéletre azért volt szükség, mert a megszaporodott délvidéki magyarellenes incidenseket, atrocitásokat a szerb hatalom ily módon akarta „ellensúlyozni”. De még ha be is bizonyosodott volna az, amivel a temerini fiúkat vádolták, a büntetés akkor is példátlannak minősülne. Az elítelteket első naptól kezdve súlyosan bántalmazták, ütötték-verték. Egyikük maradandó testi sérüléseket szenvedett, megvakult az egyik szemére. A lelki tortúráról, az öt férfi és családjaik tönkretett életéről nem is beszélve. A temerini fiúk továbbra is szörnyű börtönkörülmények között élnek. Több délvidéki és anyaországi közéleti tényező (civil szervezetek, egyes pártok) megpróbált rajtuk segíteni, de a szerb hatalom nem volt hajlandó megkönyörülni a temerini fiúkon, kegyelemben részesíteni őket. Miután az összes eddigi próbálkozás sajnos kudarcba fulladt, a Magyar Remény Mozgalom véleménye szerint a temerini fiúkat csak úgy lehetne kiszabadítani (kegyelmet kieszközölni számukra), ha az összes délvidéki magyar párt és az összes magyarországi parlamenti párt egységesen lépne fel. A címzettek egy részével az MRM semmiféle együttműködést sem folytat, de ez az egy eset kivételt képezhet, és kellenne, hogy képezzen mindenki számára. Most az egyszer félre kellene tenni akár a legnagyobb politikai és ideológiai különbségeket is, és közösen cselekedni a temerini fiúk, a magyarságunk érdekében. Az MRM meghívja a címzett pártvezetőket, akadályoztatásuk esetében pedig helyetteseiket, gyűljünk össze 2012. október 12-én, pénteken 10 órakor Szabadkán, a Szabadegyetem első emeleti 212-es termében, fogalmazzuk meg közösen és írjuk alá a Tomislav Nikolić szerb elnökhöz intézendő levelet, melyben az asztalán heverő kegyelmi kérvények jóváhagyását kérjük. Erre kötelez bennünket a magyarságunk, az emberségünk. Kérjük, 2012. október 5-ig jelezzék az [email protected] e-mail címre, hajlandóak-e részt venni az MRM által kezdeményezett és szervezett összejövetelen.” (az idézet vége)
Az idézett nyílt levelet az MRM minden pártvezérnek külön-külön elküldte, valamint eljuttatta az egész anyaországi és délvidéki magyar médiának, ám tudtommal mindössze három internetes portál (két délvidéki és egy anyaországi) közölte. Még a nemzeti portálok sem tartották fontosnak, hogy megjelentessék. Nyilván úgy gondolták, hogy pl. Gyurcsányt, Mesterházyt is felszólító, invitáló levélnek eleve nincs helye a médiumukban. Valóban illuzórikusnak tűnhetett, hogy a vörös politikusok egy ilyen ügy mellé álljanak. Meggyőződésem, hogy az MRM sem számított komolyan a jelenlétükre, de ha már gyakorlatilag az egész magyar parlamentet megszólította, az említett politikai tényezőket sem hagyhatta ki. Viszont a többi párt részvétele simán elképzelhető lett volna.
Ráadásul az MRM kezdeményezésének időzítése is tökéletes volt, hiszen több mint egy hónappal Nikolić budapesti látogatása előtt látott napvilágot. Ebből kiindulva az összmagyar fellépés és erőteljes nyomásgykorlás talán a temerini fiúk kiszabadításához vezethetett volna, ha már az eddigi „diplomáciai lépések” nem vezettek eredményhez.
Sajnos a találkozóból, a közös kiállásból és akcióbol nem let semmi. Pedig, mint látjuk, ez lett volna talán az utolsó szalmaszál a temerini mártírjaink számára. Úgy tudom, anyaországból csak egy párt lett volna hajlandó ebben az ügyben egy asztalhoz ülni a többiekkel (feltételezem, hogy a Jobbikról van szó), míg a hat délvidéki magyar pártból három jelezte részvételi szándékát. Pedig az egyik bebörtönzött temerini fiú, Máriás István édesapja nyílt levelében (amelyet szintén csak pár kisebb médium közölt) szinte könyörgött a politikai pártoknak, fogadják el az MRM meghívását és próbálják meg közösen kiszabadítani a temerini fiúkat. Íme a levél, amely egy mellbevágó kordokumentumnak tekinthető:
„Tisztelt Pártelnökök!
Kérem Önöket, hogy amennyiben módjukban áll, jelenjenek meg Szabadkán az október 12-ére összehívott megbeszélésen, és foglaljanak pozitív állást mind az öt temerini fiú ügyében! Ők mindannyian az akkori szerb politika áldozatai. Amint tudják, akkoriban 300 magyarverés történt a Vajdaságban, az itteni magyarok viszont csak egy esetben ütöttek vissza. Ezért a fiúkat összesen 61 évnyi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Azonban olyan szörnyűséges gaztettet, amivel vádolták őket (emberölési kísérlet), nem követtek el. A korrupt bírónő által vezetett tárgyaláson elhangzottak messze nem feleltek meg a valóságnak. Az ő legfőbb bűnük az volt, hogy magyarok. A példátlanul szigorú ítélet meghozói nagyon jól tudták, hogy még a háborús bűnösök is csak ritkán kapnak ilyen súlyos ítéletet. Valójában az itteni magyarok megfélemlítése volt az igazi cél. Ez az elhibázott bírósági ítélet nemcsak az öt fiúnak szól, hanem az itteni magyarságnak is. Figyelmeztetés ez mindannyiunk számára: így járhat mindenki, aki nem hajt fejet, aki nem tűri, hogy szidalmazzák és bántalmazzák a magyarsága miatt. 2004-óta elhunyt Illés Zsolt édesanyja és édesapja, Szakáll Zoltán édesapja, Uracs József édesanyja, Horváth Árpád és Máriás István nagyapja. Mi, szülők nem akarunk és nem is tudunk belenyugodni abba, hogy a fiaink egy olyan tett miatt töltsenek éveket börtönben, amelyet nem is követtek el. Én súlyos cukorbeteg vagyok, a feleségemnek, Ilonának pedig az idegrendszerét kezdte ki ez a tűrhetetlen állapot. Kérem Önöket, hogy fogjanak össze a fiúk és az egész délvidéki magyarság érdekében! Tegyék félre az ellenségeskedést, és hozzanak egy egységes döntést! Érdemes egymásnak kezet nyújtani és összetartani egy nemes cél érdekében. Mi, szülők, de talán az itteni magyarság is ezt várja el Önöktől. Tudomásunk van arról, hogy a szerb köztársasági elnök hamarosan Magyarországra látogat, ezért jó lenne, ha addigra megszületne az Önök közös álláspontja is. Tisztelettel a temerini szülők nevében: Máriás István” (az idézet vége)
Nos, a „tisztelt” pártelnökök jelentős részét ez a levél sem hatotta meg. Magukra hagyták a szenvedő magyarokat.
Eközben szerb bűnözők tömegesen szabadulnak a börtönből. Lássunk néhány példát, kik szabadulhatnak az amnesztia-törvénynek köszönhetően. Érdekes megfigyelni (főleg a temerini fiúk ügyének tükrében) az eredetileg kiszabott büntetéseket is.
Miladin Kovačević szerb kosarazót mindössze két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgrádban, mert négy éve egy bostoni bárban úgy megvert egy amerikai diákot, hogy az több hétre kómába esett. Az említett incidens egy időre az amerikai-szerb diplomáciai kapcsolatokat is megterhelte. A szerb kormány – gyógykezelés címén – 900 ezer dollárt fizetett a sértett családjának, cserébe azért, hogy ne kelljen kiadni az időközben Amerikából Szerbiába menekülő Kovačevićet az Egyesült Államoknak. Még Hillary Clinton is közbenjárt, hogy a szerb hatóságok odahaza, Szerbiában mindenképpen folytassák le az eljárást Kovačević ellen. Lefolytatták, jelképes börtönbüntetésre ítélték, de az amnesztia-törvénynek köszönhetően a tettes minap kiszabadult.
Uroš Mišićet, a Crvena zvezda focicsapat egyik szurkolóját a belgrádi bíróság 10 évre ítélte, mert három évvel ezelőtt egy meccs után életveszélyesen megsebesített egy rendőrt. A pályára berontó Mišić egy égő fáklyát nyomott a rendőr arcába, amelyet mepróbált a szájába dugni (No, ez már tényleg gyilkossági kísérlet!). Másodfokon azonban felére csökkentették Mišić büntetését, de még azt sem kell leülnie, mert az új törvénynek köszönhetően máris szabadulhat.
Négy évvel ezelőtt Belgrádban a Partizan – Toulouse európai kupameccs után a szerb drukkerek egy csoportja kedvtelésből agyonverte és ledobta egy várról Brice Taton francia szurkolót. Miután a vád (francia nyomásra) fényt derített a brutális gyilkosság minden körülményére, a bíróság az elsőszámú vádlottat 30 évre ítélte, csakhogy ő a mai napig szökésben van. A többiek első fokon 11-14 évet kaptak, másodfokon azonban megfelezték a büntetésüket. Az amnesztia-törvény őket ugyan nem szabadítja fel teljesen, de azt már lehet tudni, hogy a „büntijük” további 10-20 százalékkal csökken.
Sreten Jocić hírhedt szerb maffiózót 2010-ben gyilkosságra való felbujtásért 15 évre ítélték. Kinyíratta a rivális maffiacsalád egyik tagját. Láss „csódát”, az amnesztia-törvény révén ő is kiszabadulhat.
Andrija Drašković ismert belgrádi alvilági figura, egyebek között kábítószer-terjesztő, aki nagy valószínűség szerint több emberrablást és gyilkosságot is elkövetett, de „csak” egyet tudtak rábizonyítani, amiért kilenc év börtönt kapott (nem tizenötöt, mint pl. az ártatlan Máriás István), szintén szabadon távozhat.
Nem holmi feltételezésekről van szó, immár biztos, hogy a fenti bűnözők megúszták gaztetteiket. És nemcsak ők, ugyanis a következő hetekben-hónapokban összesen 3600 börtöntöltelék részesül kegyelemben. Az utolsó söpredék is mehet haza vagy az utcára tovább bűnözni.
Szerbiában mostmár mindenkinek jár kegyelem, csak a temerini fiúknak nem. Pontosabban: a magyaroknak nem.
F. L.
