Létrejöhet a magyar-román közös fociliga
A jégkorong-bajnoksághoz hasonlóan egy év alatt akár többször is megmérkőzhet a szomszédos ország két közkedvelt csapata, a Ferencváros és a Steaua, amennyiben létrejön a magyar-román közös fociliga.
A kosárlabda-bajnokságokban már évekkel ezelőtt különböző ligákba vonultak az országok, mint az Adriai és a Balti. Ez sokkal jobb meccseket eredményez, így a klubok több támogatót tudnak bevonni, még akkor is, ha a kiszállási költségek kissé magasabbak. A csapatoknak is sokkal jobb, mivel nem a megszokott ellenfelekkel kell megvívniuk.
A román bajnokságban egyre több klub jelent csődöt. Így a ligaelnök, Dumirtu Dragomir is abban gondolkodik, hogy szövetkezzen a magyarokkal. A közös magyar-román ligában olyan csapatok küzdenének, mint a Steaua, a Dinamo, a Rapid, a Kolozsvári CFR, az FC Vaslui, az Astra Giurgiu, a Petrolul Ploiesti, a Pandurii Tg. Jiu, a Galaci Oţelul egyik részről, illetve a Ferencváros, az Újpest, a Győri ETO, az MTK, a Debrecen, a Budapest Honvéd, a Videoton, a Paksi SE és a Kecskeméti TE a másikról – írja a manna.ro. Érdekesség, hogy az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkező magyar csapat, a Diósgyőr kimaradt a felsorolásból.
Ez sok mindenkinek tetszene is, de leginkább a közvetítési jogokat birtokló RDS-RCS-nek. A cég ugyanis 90 millió eurót fizetett ki a román pontvadászat közvetítési jogaiért. A román élvonal 18 csapatos létszámát mindenképpen csökkenteni akarják, a közös magyar-román fociliga ezt már eleve megoldaná, mert az elképzelések szerint 14 résztvevővel rajtolna.
Amellett, hogy kétség kívül izgalmasabb első és második félidőket láthatnának a szurkolók és a tévénézők a közös ligában, jóval izgalmasabb lenne a harmadik félidő is. Valószínűleg az egekbe szökne a biztosítás költsége egy Steua-Fradi bajnokinak Bukarestben, vagy épp Budapesten.
(M. B.)