Grand Slam: Elkerülte egymást Murray és Đoković
Nem került azonos ágra a címvédő és a US Open győztes skót, így nem ismétlődhet meg tavalyi maratoni elődöntőjük a Melbourne-ben hétfőn kezdődő Grand Slam tornán.
Magyar idő szerint pénteken hajnalban megtartották a hivatalos sorsolást az idei év első Grand Slam tornájának, ausztrál nyílt teniszbajnokságnak szervezői. Idén is újítottak az ausztrálok, akik ezúttal nyilvánossá tették a sorsolási ceremóniát, amelyet így a lelkes tenisz rajongók is személyesen élhettek át a napsütötte Melbourne-ben. Az eseményre stílusosan egy hajóval szállították oda a két címvédőt, a fehérorosz Viktorija Azarenkát és a szerb Novak Đokovićot.
A legfontosabb kérdések egyik ez volt, hogy a férfi tornán melyik ágra kerül a legutóbbi két tornát egyaránt megnyerő Novak Đoković. A szerb klasszis ezúttal elkerülte a skót Andy Murrayt, akivel tavaly Melbourne-ben egy öt szettes, ötórás elődöntőbe bonyolódott bele, igaz az elődöntőben így sem vár rá könnyű feladat Murrayre, hiszen ha mindketten eljutnak odáig, akkor Roger Federer lehet az ellenfele a fináléba kerülésért. Đoković számára nem alakult igazán rosszul a sorsolás, hiszen bár a negyeddöntőben összekerülhet a cseh Tomas Berdych-hel, Rafael Nadal távollétében az elődöntőben egy másik spanyol sztár, David Ferrer (ha ő korán búcsúzik, akkor talán Janko Tipsarević) ellen vélhetően könnyebb dolga lesz.
Murray sem örülhet persze annyira a sorsolásnak, hiszen Đoković elkerüléséért „cserébe” már a negyeddöntőben összefuthat a hatalmas szerváiról ismert Juan Martin del Potróval. A torna három fő esélyesének tartott férfi játékosra az első körben persze még könnyű feladat vár, így a 17-szeres Grand Slam bajnok Federer a francia Benoit Paire, Murray a holland Robin Haase, az első helyen kiemelt Đoković pedig a francia Paul Henry Mathieu ellen kezdheti meg menetelését Melbourne-ben.
(Hataharom.hu nyomán M. B.)