Kormányerők sikere Maliban
A mali hadsereg a francia légierő támogatásával visszafoglalta az iszlamistáktól Konnát, a fővárostól, Bamakótól 600 kilométerre fekvő stratégiai fontosságú várost – közölte péntek éjszaka a bamakói védelmi minisztérium. Előzőleg Laurent Fabius francia külügyminiszter megerősítette, hogy francia harci gépek pénteken légicsapásokat hajtottak végre az iszlamisták ellen. A francia beavatkozás azonnal helyrebillentette a katonai erőegyensúlyt az északnyugat-afikai országban, és a helyi lakosok is megerősítették, hogy a hadsereg bevonult Konnába.
A település csütörtökön került az al-Kaidához köthető iszlamisták kezére, akik kilenc hónapja ellenőrzésük alatt tartják az afrikai ország északi, sivatagos részét, és az elmúlt napokban megkezdték előrenyomulásukat az ország déli területei, illetve a főváros felé. Offenzívájuk jelentős sikere volt Konna bevétele, mert megnyílt számukra az út a százezer fős Mopti, illetve Bamako felé.
Mali katonai vezetők szerint a hadsereg és a francia légierő ellentámadása révén a lázadók előrenyomulása megállt, sőt az iszlamisták meghátrálásra kényszerültek. Dioncounda Traoré mali államfő péntek este a népéhez intézett üzenetében közölte, hogy a hadsereg azonnal és erőteljesen visszaveri az iszlamisták támadását. Előzőleg, péntek este a helyzet romlása miatt Traoré rendkívül állapotot hirdetett Maliban.
A mali vezérkar műveleti főnöke, Ouamar Dao pénteken jelentette be Bamakóban, hogy nigériai, szenegáli és francia csapatok is támogatják a kormányerőket az ország középső részén található Sévaré városában az iszlamistákkal vívott harcban.
Catherine Aston, az Európai Unió kül- és biztonsági főképviselője pénteken Brüsszelben közleményben sürgette a nemzetközi beavatkozás felgyorsítását a nyugat-afrikai ország területi épségének helyreállítása érdekében. Közölte: szükség esetén az unió további célzott szankciókat vezet be a fegyveres csoportokkal kapcsolatban álló valamennyi szervezettel szemben.
(MTI nyomán Gye)