Egyéb 

Magyar-román meccs – Jobbik: az MSZP és az LMP is ítélje el a FIFA döntését

roman magyar jobbikA Jobbik arra szólítja fel az MSZP és az LMP vezetőit, hogy határolódjanak el a szocialista Molnár Csaba, valamint az LMP-s Kaltenbach Jenő kijelentéseitől, és tegyék egyértelművé, hogy pártjaik elítélik a FIFA döntését, amely miatt zárt kapuk mögött kell játszani a magyar-román labdarúgó vb-selejtezőt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) január elején hozta nyilvánosságra, hogy a testület fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írja, elképedve hallották a hírt, hogy a Hét Olajfa szervezet legutóbbi rendezvényén Horváth Csaba, az MSZP budapesti vezetője és Kaltenbach Jenő, a fővárosi LMP képviselője közösen üdvözölték a FIFA Magyarországot sújtó döntését. Véleményük szerint a FIFA a „józan ész útját járta”, amikor megleckéztette Magyarországot – idézi a két politikust.

A Jobbik szerint felháborító, hogy egy ilyen súlyos, indokolatlan és politikai szándékú döntést hazai vezető politikusok örömmel fogadjanak – jelenti ki a párt sportkabinetjének vezetője. Szilágyi György egyúttal felszólítja az MSZP és az LMP vezetőit, hogy határolódjanak el a „csak állampolgárságukban magyar politikusaik döbbenetes megnyilvánulásaitól”, és tegyék egyértelművé, hogy pártjaik elítélik „a hazánkkal szemben kettős mércét alkalmazó FIFA igazságtalan döntését”.

(MTI) – H. Á.

Hasonló bejegyzések