Hetven éve történt tragédiánk – Vecseri Gyula jegyzete
1943. január 12. – Ez az a dátum, amikor megindult az elsöprő szovjet offenziva a Don-kanyarban. Ezután következett be a valaha megélt legnagyobb magyar katonai veszteség, ami négyszer akkora volt, mint a mohácsi csata embervesztesége. A szovjet túlerő és a minusz negyven fokos hideg tömegesen szedte áldozatait. Az elesettek, sebesültek és a hadifoglyok száma elérte a százhúsz ezret. A sok szép lány, fiatalasszony hiába várta haza szeretteit, azok nem jöttek és sokak kénytelenek voltak eldobni és felcserélni jegygyűrűjüket. A fiatal daliás és kevésbé daliás legények, férjek, apák ott maradtak a csatamezőn, hősi halált haltak védve hazájukat az orosz, kommunista betöréstől.
Megvédeni végül nem sikerült és az orosz hordák betörtek Magyarországra és a környező országokba. A hazakerült területek újból el lettek csatolva és a kommunizmus alatt a határon túli magyarok a legbrutálisabb fizikai megtorlásoknak, kitelepitéseknek, beolvasztásnak néztek elébe. A kommunista diktatúrákban ezekről a borzalmakról a magyaroknak nem volt szabad beszélniük, tabu témáknak számítottak még az anyaországban is. Az oroszok kivonulásával, a kommunizmus megszüntével kissé kezdett feloldódni a fél évszázados hallgatás és elhallgattatás Magyarországon, és a többpártrendszer bevezetésével az utódállamokban is.
A délvidéki 1944 és 1945-ös Titó partizánjai által elkövetett magyar- és németírtásról irások, könyvek kezdtek megjelenni, a felvidéki magyarok kitelepitéséről, a kárpátaljai malenkij robotról, a manui gárdisták szárazajtai és gyantai rémtetteiről, a recski gyüjtőtáborokról szintén. Mind többet tudtunk meg, mert a túlélők mertek tanúságot tenni ezekről a szörnyűségekről, arról, ami velük és a hozzátartozóikkal történt. Igy szereztünk tudomást a gulágokról, a tiszaistvánfalvi, rezsőházi, gákovai haláltáborokról. Steiner, Szolzsenyicin, Rózsa, Salamov, Matuska, Teleki Júlia könyveit olvassuk és olvashatjuk, megtekinthetjük Budapesten a Terror Házát, virágot vihetünk Szabadkán a Vergődő madár emlékművéhez, ahol nyugszanak az ártatlan áldozatok.
Újabban a Don-kanyarban elesett magyar katonák sírja is zarándokhely lett, elutazva a helyszínre, Voronyezsre, Urivre, oda, ahol a végelláthatatlan hómezők örökre betakarták a megfagyott magyar katonákat. Idén, 2013. január 12-én méltó módon emlékezett meg a magyarság erről a tragédiáról, hiszen az állami megemlékezések részeként felállítottak egy 300 méter hosszúságú molinót is, amelyen olvasható az összes Don-kanyarban elesett hős magyar katona neve.
Vecseri Gyula
