Egyéb 

Nyilvános az araboknak eladott mezőgazdasági kombinátok listája

buzamezoSzerbia és az Egyesült Arab Emirátusok élelmiszeriparral foglalkozó Al Dahra társasága a szerbiai beruházásokról megkötött szerződés értelmében legkésőbb március 31-ig megköti a végleges szerződéseket a nyolc szerbiai állami mezőgazdasági kombinátba történő beruházásokról. Ami azt jelenti, hogy addig van még időnk és lehetőségünk küzdeni Délvidéki kiárusítása ellen.

A szerb gazdasági- és pénzügyminisztérium honlapján (www.mfp.gov.rs) közzé tett előszerződésben azt irányozták elő, hogy a szerb állam és a társaság közös céget hoz létre, amelyben az Al Dahra 80 százalékos tulajdonnal rendelkezik, a fennmaradt rész pedig Szerbia Köztársaság és Belgrád (?) város tulajdona lesz. A közös cég a tervek szerint 100 millió eurót ruház be öntözőberendezésekbe, agrotechnikai fejlesztésekbe és forgóeszközbe, eközben a szerb államnak nem lesz beruházási, sem garanciavállalási kötelezettsége.

Az előszerződésben az átalakulóban levő kombinátokat foglalták, ezek a következőek:  a belgrádi Mezőgazdasági Korporáció, a közép-bánsági (35%-ban magyar lakosságú) nagynezsényi Testvériség-Egység kombinát, az obrenováci Dragan Markovič, a Bácspalánka közeli újszépligeti és a szondi „Ifjú Harcos” kombinátok, valamint Dél-Bánátban az omlódi Mezőgazdasági Társaság és a Pancsova közeli tárcsói Vajdaság Kombinát azok, amelyek ezentúl arab sejkek tulajdonát képezi majd ha nem teszünk semmit ez ellen. Az új „honfoglalók” pedig jól tudják, hogy bár az olajmezők egyszer kiapadnak majd, de a Délvidék zsíros földjei addig teremnek, amíg akad, aki ekéjét belemélyessze a földbe.

Ahogy azt a régi mondás is tartja „a föld azé, aki megműveli”.

(Beta és RTV nyomán H. Á.)

Hasonló bejegyzések