Egyéb 

Szabadkán kezdődött a Deszkára fel! képzéssorozat

VMMIA Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a Magyar Nemzeti Tanács védnöksége alatt képzéseket indít a vajdasági öntevékeny színjátszás megerősítése és megújítása érdekében. 2013-ban a színjátszócsoport-vezetőké a főszerep: januártól Szabadkán, márciustól Újvidéken, szeptembertől Nagybecskereken van lehetőségük szakembereinktől tanulni. A 2014-es évben ugyanezeken a helyszíneken indul az amatőr rendezők képzése.

A szabadkai képzésnek a Kosztolányi Dezső Színház ad otthont. A túljelentkezés miatt a tervezett 20 helyett 27 jelenlegi vagy majdani csoportvezető vesz részt az órákon. Január 12-én Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus és Vörös Imelda, a szabadkai Gyermekszínház művésze foglalkozott az érdeklődőkkel. Az ismerkedős-névtanulós játékok mellett olyan feszültségoldó és készségfejlesztő gyakorlatokkal ismerkedtek, amelyek a színjátékos képességek fejlesztéséhez vezető úton hasznos szolgálatot tesznek.

Hogy mi volt a legjobb az első képzési napban, azt elmondták a résztvevők:
– Odafigyeltünk egymásra.
– Mindenki egy közös cél érdekében jött ide.
– Végre nem anyuka voltam, hanem én is játszottam.
– Közelkerültetek hozzám az eddig ismeretlenek, akikkel nyitottan játszottunk.
– Hogy ennyi különböző helyről érkező ismeretlen ember ilyen jól tudott együttműködni.
– Különböző csoportokban játszottunk.
– Sok új barátot szereztem.
– Bizalommal fordultunk egymáshoz.
– Egy csoportot alkottunk.
– Rájöttem, hogy nagyon különbözőek, de mégis egyformák vagyunk.
– Mindenkit játszótársamnak éreztem.
– Kiléptem a megszokott világból, és minden egy más, de reális világban történt velem.
– Elhittem, hogy el tudom kezdeni.
– Visszamosolyogtak rám.
– Új emberekkel új dolgokat tapasztaltam meg.
– Láttam azt az önmagam, aki régen voltam.
– Használhattuk a fantáziánkat.
– Olyan emberekkel voltam együtt, akik nem mondják valamire, hogy úúú, ez gáz…
– Ismét gyermek lehettem.
– Megszűntek a gondok.
– Mindenki felszabadultan játszott.
– Tudtam bízni a többiekben.

A szabadkai képzésen a fentiek mellett Besnyi Szabolcs élménypedagógiai tréner, Raffai Ágnes színművész, Nagypál Gábor színművész,  a budapesti Studio K színház művészeti vezetője, Mezei Zoltán színművész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója és Sutus Áron, a VMMSZ ügyvezetője tart foglalkozásokat.

(VMMI-Gye)

 

Hasonló bejegyzések