Egyéb 

Egyszerű teszt a várható életkorról

padlora ulniHat és félszer nagyobb az esélye annak, hogy valaki 6 éven belül meghal, ha nem tud leülni a padlóra, majd felállni – segítség nélkül.

Ne lepődjön meg, ha legközelebb a háziorvosa megkéri, hogy üljön le a padlóra, majd álljon fel. Egy új kutatás eredménye szerint az a képesség, ahogyan a földre leülünk és onnan a lehető legkevesebb segítség igénybevételével felállunk, kiváló betekintést nyújt általános egészségi állapotunkba és várható élettartamunkba.

 

Brazíliai kutatók fedezték fel az érdekes kapcsolatot, miszerint annál az embernél, aki nem tud segítség nélkül földre ülni és felállni, 6,5-szer nagyobb a kockázata annak, hogy 6 éven belül meghal. A tanulmányt a European Journal of Cardivascular Prevention folyóiratban publikálták.Több mint 2000 51 és 80 év közötti alanyt vizsgáltak.

„Ha egy középkorú vagy idősebb férfi vagy nő le tud ülni a földre és fel tud állni, miközben segítségül csak az egyik kezét használja – még jobb, ha kéz nélkül teszi meg –, az nem csak a mozgásrendszerének, az izmainak és a csontozatának a jobb állapotát jelenti, hanem egyben azt is, hogy magasabb életkorra számíthat, mint azok a kortársai, akik a gyakorlatot nem tudják végrehajtani.” hangzik dr. Claudio Gil Araújo, kutatócsoport vezetőjének következtetése

(ESC-Gye)

Hasonló bejegyzések