Félezer új munkahelyet ígérnek a magyarság központjába
Szabadkán idén júniusban kezdik meg a Swarowski gyár építését a kisbajmoki ipari park területén – jelentette ki Mlađan Dinkić pénzügyi és gazdasági miniszter a Tanjugnak, miután tágyalt az osztrák cég vezetőivel. A mintegy 15 ezer négyzetméteres gyárcsarnok építkezési munkálatainak befejezését 2014 második felére tervezik. Az új gyár mintegy 550 új munkahelyet biztosít majd a szabadkaiaknak. Amennyiben sikeresnek bizonyul a vállalkozás, 2015-ben újabb befektetések, és gyárbővítés is várható a Swarowski részéről – mondta Dinkić. Arról, hogy milyen kedvezményeket, körülményeket biztosít a város a cég számára, ezúttal nem esett szó, illetve arról sem, hogy milyen végzettségű és tapasztalattal rendelkező munkásokat várnak majd az új céghez.
A D. Swarovski & Co. egy osztrák üveggyártással és kristályüveg-csiszolással foglalkozó cég, a világ egyik vezető minőségi kristályüveg-ékszereket gyártó cége. A világ több, mint 120 országában van jelen. Emblémája egy hattyúsziluett mint a tisztaság és elegancia jelképe. A cég színei az éjkék és a „swarovski-piros”. Egy évben két kollekciót bocsátanak ki: őszi-téli, tavasz-nyári kollekció, mely egyaránt tartalmaz klasszikusabb, divatos, extravagáns ékszereket, táskákat, órákat.
Tanjug és Wikipédia nyomán T. T.