Kárpátaljai vélemény: ,,Ajándék” a karácsonyfa alá
Felkapott dolognak számít mostanában, hogy ismert (vagy kevésbé ismert) politikusaink, közéleti személyiségek az írott vagy elektronikus sajtó hasábjain keresztül ,,üzennek” a népnek. Így volt ez főleg a választások idején és utána, amikor előbb ki-ki a maga módján ,,megszerezte” az emberek felhatalmazását, majd nyilvánosan is köszönetet mondott azért, hogy segítették pozícióba kerülését. Ezekben a napokban pedig a különböző szinteken mostanság vagy korábban helyzetbe került honatyáink karácsonyi és újévi jókívánságaival van/volt tele a padlás (bocs…, a média).
Előrebocsátom, nincs ezzel semmi baj, hisz az emberek többségének még jól is esik az a tény, hogy nem feledkeznek meg róluk.
A választásokat követően úton-útfélen arról lehetett hallani, hogy most végre ,,helyzetbe kerül” Kárpátalja, hiszen az újonnan felálló parlamentbe bejutó 12 fővel minden idők legnépesebb képviselete szorgalmazza majd legfőbb döntéshozó testületünkben megyénk, és azon belül a kárpátaljai magyarság érdekeit. Azzal, hogy a zömében 90-95 százalékos részarányú magyarsággal bíró falvainkban regionális státusra emelkedik a magyar nyelv használata, még nem találtuk fel a spanyolviaszt, hiszen Mezőváriban, Nagyberegen, Badalóban vagy Nagydobronyban eddig – és remélhetően ezután is – magyarul szólt hozzánk a postás vagy a boltos, magyarul kérdezte meg az orvos, hogy mi a bajunk. De még a hivatalos tanácsülések is magyarul zajlottak és az ügyintézéseket is anyanyelvünkön végezhettük. De vajon mi a helyzet a nyelvtörvény regionálissá való nyilvánításával megyei szinten? A megyei tanács évzáró ülésén ebben az ügyben nem született megfelelő döntés…
Sajnos Ungvárig sem kell elkalandoznunk, hogy igazán aggódhassunk, hiszen a rendszerváltás óta talán soha sem fordult elő még az, hogy karácsony első napja, a keresztyénség legmeghittebb ünnepe, a beregszászi járásban munkanap legyen. Történt ez abban a régióban, ahol a lakosság mintegy 80 százaléka december 25-én ünnepelte Krisztus Urunk születését…
Persze, mondhatnánk, aggodalomra semmi ok, hiszen minden idők legtekintélyesebb képviseletével vagyunk jelen az igen tisztelt Rádában, és járási szinten is egyre több helyen kap regionális státust a magyar nyelv. Lehet, hogy ezt a gesztust amolyan előrehozott újévi ajándékcsomagnak szánták az illetékesek, amit még oda is tehetünk a fa alá…
(felvégi) – Kárpátinfo.net
T. T.