Egyéb 

Szerb-horvát elnöki előkészítő találkozó – Nikolić durcás lett

dacic-milanovicA régió stabilitása szempontjából kulcsfontosságú Szerbia és Horvátország kapcsolata, szögezte le Ivica Dačić szerb kormányfő, aki ma tárgyalt a belgrádi munkalátogatásra érkező zágrábi kollégájával, Zoran Milanovićtyal. A tárgyalás során szó esett az EU-val kapcsolatos kérdésekről, a gazdasági együttműködésről és egyéb, „nyitott” kérdésekről is.
A két kormányfő találkozóját követő közös sajtótájékoztatón Ivica Dačić pozitívnak értékelte a találkozót, s azt mondta, rendkívül fontos, hogy a két kormány együttműködjön azon illetékességein belül, amelyekre országaik alkotmánya hatalmazza fel őket.
„Ezért fontos az operatív együttműködés. Pozitívnak értékelem ezt a találkozót, amely során megállapodtunk abban, hogy normalizálni kell kapcsolatainkat és három területhez kötődően kell felállítani a feleletre váró kérdéseket”, mondta Dačić. Az első kérdéskör a múltból húzódó problémákat tartalmazza, amelyek többsége a kilencvenes évek közepétől húzódik, az egyik újabb, ide kötődő dolog pedig a hágai törvényszék közelmúltben hozott ítélete.
A második kérdéskör a gazdasági együttműködést öleli fel. Mint a szerb kormányfő megjegyezte, az együttműködésnek létre kell jönnie a Horvátország EU-tagságával járó változásoktól függetlenül.
A harmadik kérdéskörként a szerb kormányfő Szerbia EU-s közeledését határozta meg, s ismételten aláhúzta, Horvátország támogatja Szerbiát ezen az úton.
Dačić ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a horvát kollégájával való találkozó után sor kerülhet Szerbia és Horvátország elnökeinek találkozójára is.
Zoran Milanović horvát kormányfő elmondta, korábban is találkozhatott volna szerb kollégájával, de bizonyos problémák útját állták ennek, s ugyancsak hangsúlyozta, Belgrád és Zágráb viszonya nem csak a két ország, de az egész régió szempontjából fontos.
Milanović figyelmeztetett, Szerbiának nehezebb lesz az EU felé vezető út, mint Horvátországnak volt, de mint mondta, Szerbia bátran fordulhat hozzá és „Horvátország fair lesz”, s minden hátsó gondolat nélkül megtesz minden tőle telhetőt.

Az államelnök megorrolt a különutasokra

Tomislav Nikolić államfő a nemzetközi médiaházak újságíróival folytatott szerdai beszélgetése során azt kifogásolta, hogy előbb került sor a Dačić–Milanović-találkozóra, mint arra, hogy ő maga Ivo Josipović horvát elnökkel tárgyaljon.
– Először a két államfőnek kellett volna találkoznia, mert az azt jelentette volna, hogy sikerült jó kapcsolatokat teremteni a két ország között. Nem tudom, Josipović miért kerüli ezt a találkozót. Ami engem illet: Szerbiának a világ minden országával együtt kell működnie, ennek azonban megvan a megfelelő útja is. Nem lenne szabad Horvátországnak Szerbia elnökére haragudnia, s így annak a lehetőségét keresnie, hogy más módon jelenjen meg Szerbiában. Én képviselem Szerbiát és annak polgárait itthon és külföldön egyaránt – közölte Nikolić.
Szerinte Milanović belgrádi látogatása nem teljesen őszinte, s azt a célt szolgálja, hogy Horvátország nyugodtan hajózzon be az Európai Unióba, annak ellenére, hogy számos megoldatlan kérdést hagyott maga mögött. Ilyen például a lakóhelyeikről elüldözött személyek kérdése, a szerbek vagyonának a kérdése, ami komoly problémát jelenthetne Nikolić szerint a horvát csatlakozás számára, ha Szerbia ellenkezni kezdene.
– Hogy jöhet el abba a Szerbiába a horvát kormányfő, amelyik ellen országa népirtás miatt emelt vádat? Valaki itt nem őszinte. Vagy tudják azt, hogy nem követtünk el népirtást, vagy nem őszintén baráti a látogatás. A legkönnyebb leülni és együtt megebédelni. A két népet kell előbb kibékíteni, a politikusok könnyen vesznek össze és békülnek ki – jegyezte meg az államfő.
Ivica Dačić a horvát kollégájával folytatott megbeszélést követően Nikolić kijelentésére is reagált. Azt mondta, reméli, hogy a két elnök találkozójára is sor kerülhet a közeljövőben, s hogy nem kommentálja, ki ellen milyen kifogással rendelkezik az államfő. Hozzátette: nem hiszi, hogy ezzel a találkozóval kapcsolatban bármilyen kifogása is lehet, hiszen az a két ország érdekeit szolgálja.

Beta, Tanjug, Magyar Szó és VajdaságMA nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések