Egyéb 

Preševói helyzet: Játék a tűzzel

presevo4Egyes szerb médiumok nem hivatalos információi szerint bármelyik pillanatban megkezdődhet a preševói emlékmű ledózerolása.

Hetek óta az egyik legforróbb szerb belpolitikai téma, amely hatással lehet akár az egész balkáni térség sorsára, az elesett dél-szerbiai albán gerillák emlékére felállított kőtábla.

A szerb kormány január 17-ig adott határidőt az albánoknak, hogy tüntessék el a „terrorista emlékművet”. A dél-szerbiai albánok politikai képviselőinek álláspontja, hogy a szobornak igenis Preševo központjában a helye. Végül azonban belementek volna abba a kompromisszumos megoldásba, hogy áthelyezik a kőtáblát, amennyiben a szerb kormány ugyanezt megteszi az elesett szerb csendőrök tiszteletére emelt emlékművel.

A szerb fél azonban erről hallani sem akar.

Tegnap reggel Bujanovac közelében megjelent öt, rendőrökkel teli autóbusz. A szerb csendőrség bázisából kiszivárgott információ szerint az egész állomány kész megkezdeni a preševói emlékmű ledöntésének akcióját, amint erre utasítás érekezik Belgrádból.

A feszültség egyre nő. A Preševóban élő mintegy 3 ezer szerb attól tart, hogy a kőtábla lerombolása esetén az albánok rajtuk állnak bosszút.

F. L.

Hasonló bejegyzések