Egyéb 

Rájöttek: mégis (nagyon) pocsék a közbiztonság!

kozbiztonsagA Pannon RTV honlapján olvasható, hogy közbiztonsággal foglalkozó alapítványt hoztak létre Zentán. A Biztonságos Vajdaságért Alapítványt állami hivatalok vezetői, valamint biztonságtechnikai szakemberek csoportja alakította meg. Az alapítvány fő célja, hogy a tartomány közbiztonságán javítsanak. Szerintük az olyan állami intézmények védelme is fontos, amelyeknek nincs elég pénzük a biztonság fenntartására. Ide tartoznak az iskolák és az óvodák is. (Eddig a hír.)

Nohát! Akkor mégsem annyira idilli a helyzet a közbiztonság terén? Mégsem lehet rábízni az emberek vagyonának és testi épségének védelmét csak a rendőrségre? Mégsem elég a „kisértékű” lopások felső határának 5 ezer dináros szintre való lefaragása? Nehogy a végén még ezt a kérdést is fel kelljen tenni: a Magyar Remény Mozgalom (MRM) mégsem volt „szélsőséges”, amikor a többnemzetiségű polgárőrség bevezetését kezdeményezte? (Ha jól tudom, az MRM három éve lovagol ezen a témán, de az illetékes állami hivatalnokok válasza mindig az volt, hogy nem kellenek ide – ahogy ők fogalmaztak – „félkatonai alakulatok”, mert a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolga a rend megőrzése). Most akkor mi van?

Persze minden olyan kezdeményezést üdvözölni kell, amely a (szó szerint) kriminális közbiztonság javítását szolgálja. Rövidesen elválik, mennyire vehető komolyan az említett zentai alapítvány: hatékony intézmény vagy újabb pénzmosoda jött létre? Reméljük, hogy az előbbi.

A Pannon RTV nyomán F. L.                  

Hasonló bejegyzések