Egyéb 

Magyar Kultúra Napja Zentán

kulturanapjaA magyar kultúra napja alkalmából péntek este a zentai Művelődési Házban megtartott délvidéki központi ünnepségen adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjait, aranyplakettjét és plakettjeit, valamint a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2012 pályázat díjait. Az idén Magyar Életfa díjban részesült Erdei Ernő művelődésszervező Pancsováról, Hódi Sándor pszichológus, társadalomkutató, közíró Adáról, Tóth Rozália népdalkörvezető, népdalénekes Csókáról és Vass Borsodi Borbála nyugalmazott irodalomtanár, versmondó-felkészítő Topolyáról. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség aranyplakettjét a budapesti Kaláka együttes érdemelte ki, plakettjeit pedig a Csalóka zenekar Topolyáról, Fodor István levéltár-igazgató Zentáról, Juhász Irén nyugalmazott tanító, művelődés- és közösségszervező Oromhegyesről, Kisimre Árpád néptáncoktató, koreográfus Topolyáról és Pál Károly művelődésszervező Bácsfeketehegyről.

Dudás Károly köszöntőjében kiemelte, a magyar kultúra az elmúlt ezer esztendőben irigylésre méltó helyet harcolt ki magának Európában, olyan értékeket teremtett, amilyenekkel csak nagyon kevés nemzet dicsekedhet, és tette ezt a legsúlyosabb történelmi megpróbáltatások, vérveszteségek, szerteszabdalások közepette, és volt úgy, hogy nem is az ország központi részein, hanem a végeken, az elcsatolt területeken, Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján vagy éppen itt, a Délvidéken lombosodott igazán, teremtett maradandó, világraszóló élményeket a magyar kultúra.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ünnepi köszöntőjében kiemelte, a Himnusz mint nemzeti kultúránk teljessége is összefog, közösségtudatunkban megerősít, felemel mindannyiunkat.

– Itt, a Délvidéken ma is magas színvonalon művelt, megújulni képes, biztató utánpótlással bíró magyar kulturális élet van jelen. Táncosok, énekesek, írók, tanárok, színjátszók, zenészek, művelődésszervezők és fáradtságot nem kímélő közösségépítő emberek kitartó és értékteremtő munkáját szeretnénk ma megköszönni. A magyar kultúra napja az ő helytállásuk, hagyományainkat őrző és kultúránkat továbbvirágoztató tevékenységük elismerésének a napja – magyarázta Répás Zsuzsanna.

Az emelkedett hangulatú ünnepi műsorban fellépett Csizmadia Anna bácskertesi népdalénekes, valamint az adai születésű Török Tilla Junior Prima díjas népdalénekes, Cseszák Korcsik Anikó néptáncospár , Török Flóra és Török Ádám, az óbecsei Cseszák Balázs és a Fokos zenekar, akik a Fölszállott a páva középdöntőjének részvevői voltak, valamint a Kossuth- és Prima Primissima-díjas budapesti Kaláka együttes is.

Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, az Anyanyelvi Konferencia és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében szombat délelőtt tartják meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet székházában a hagyományos Kárpát-medencei kulturális fórumot, amelynek központi témája a Kárpát-medencei kulturális ernyőszervezetek közös stratégiai feladatainak megfogalmazása lesz.

(Gye)

 

Hasonló bejegyzések