Pattanásig feszült helyzet: Vérfürdőre kerülhet sor Dél-Szerbiában?
A szerb csendőrség tömeges állománya az elesett albán gerillák tiszteletére felállított preševói emlékmű közelében tartózkodik. Várnak a szerb kormány parancsára, hogy lerombolják a kőtáblát.
Aleksandar Vučić, a szerb kormány első alelnöke, a kilencvenes évek retorikájára emlékeztető hangnemben bejelentette, hogy ma vagy holnap várható az emlékmű lebontása, mert „Preševóban is tiszteletben kell tartani a szerb törvényeket”. Emlékeztetőül: a szerb állam nem akart párbeszédet folytatni az albánokkal az igencsak érzékeny etnikai probléma kompromisszumos megoldásáról, ehelyett – a jelek szerint – erőszakos módszerhez folyamodik.
Egyes szerb sajtótermékek szerint az albánok sem ülnek ölbe tett kézzel. Állítólag Hasim Taci koszovói kormányfő segítségével alaposan felkészültek és megszervezték az emlékmű védelmét. Amint gyanús mozgolódást észlelnek a kőtábla körül, azonnal riasztják a lakosságot. Perceken belül mintegy 10 ezer albán ott terem az emlékmű mellett – állítják ma egyes szerb médiumok.
Egy-két napon belül kiderül, hogy csak szerb propagandáról van-e szó, vagy pedig komoly, beláthatatlan következményekkel járó összecsapásra kerül sor a szerb csendőrség és az albán lakosság között.
F. L.