A teremtő megcsúfolása, vagy a tudomány érdeke? – Neandervölgyihez keresnek béranyát
A Harvard Medical School egyik professzora évek óta próbálja elérni, hogy neandervölgyi ember klónozhasson mesterséges DNS-ből. Azt mondja, ma már ott tart a technika, hogy ez akár lehetséges is lehet. Az etikai aggályok ellenére kalandvágyó nőket keres, akik hajlandóak lennének kihordani egy neandervölgyit. “Most szükségem van egy kalandvágyó nőre. Nagyon sok dologtól függ a siker, de szerintem összejöhet” – mondta az 58 éves professzor. Az a terve, hogy mesterségesen kiegészíti a neandervölgyi DNS-t a hiányzó részekkel, majd azt őssejtekbe ültetné be. Az neandervölgyi DNS-sel felturbózott őssejteket pedig egy emberi embrióba ültetné be a fogantatás utáni első napokban. A tervei szerint ez elég lenne ahhoz, hogy a későbbiekben neandervölgyi vonásokat szerezzen az embrió.
A hibridembriót laboratóriumi körülmények között nevelnék egy pár napig, majd beültetnék egy vállalkozó szellemű nő méhébe, hogy a tervek szerint néhány hónappal később neandervölgyinek adjon életet a nő.
Church egyik kollégája már 2011-ben aggályait fejezte ki, azután, hogy beszélgetett egy kicsit a dologról a professzorral. Az egyik, ami minden klónozásos kísérletnél felmerül, hogy van-e joga az embernek teremtőt játszani a saját kénye kedvére, jelen esetben van-e joga ahhoz, hogy a modern társadalomba behozzon egy több mint harmincezer évvel kipusztult fajt.
Az ötlet ellenzői azt is fontosnak tartották kiemelni, hogy a neandervölgyiek védtelenek lennének a modern korban, valószínűleg nem tudnának túlélni. A legkézenfekvőbb, hogy például egy csomó olyan dologra nem lennének immunisak, amikre például a mai emberek már régen azok. Ez az újboli kihalást is eredményezheti, vagy a faj torzulását.
Velvet nyomán Z.D.