Egyéb 

Szabadka: Bankot működtetnének a város egyik legszebb kávézójának helyén

papillonA szabadkai polgárok nagyobb csoportja azt szeretné, ha megmaradna és feléledne a már fél éve zárva tartó Papillon kávézó. A Pannon RTV honlapján olvasható, hogy az épület, amelyben üzemelt, a Zsidó Hitközség tulajdona. Ők viszont kiköltöztetnék a bérlőt.

Viktorija Aladžić, az Építőménöki Kar tanára szerint a szecessziós stílusban berendezett kávézó a város egyik legszebb létesítménye. Szavai szerint gyakran előfordul, hogy amikor Európából ellátogatnak hozzánk az emberek, azt mondják, hogy Európában sehol sem létezik ehhez fogható.

Az épület a Zsidó Hitközség tulajdona volt, azonban az 1940-es években elkobozták azt. Néhány évvel ezelőtt a hitközség jogi úton visszakapta az ingatlant, benne a bérlővel, akit kiköltöztetnének, mert nem fizeti a bérleti díjat. Halbrohr Tamást, a szabadkai zsidó hitközség elnöke tisztában van azzal, hogy a kávézó beltere védelem alatt áll, de szerinte egyszerű a megoldás, hiszen a városvezetés beleegyezett, hogy a Városháza, vagy a Múzeum termeibe egy az egyben átviszik, mégpedig a Tartományi Műemlékvédő Intézet szakértőivel.

Jelenleg az épület felében bank üzemel. A Zsidó Hitközség azt szeretné, ha a kávézó helyét is a pénzintézet foglalná el. (Miért nem vagyok meglepve?).

Őszintén szólva, az életemben csak kétszer jártam a Papillonban, de jól emlékszem mennyire sajátos légkörű, barátságos és kulturált hely volt. Szabadka arculatához egyébként is nagy mértékben járultak hozzá a különböző kavézók, sörözők, éttermek. A város folyamatos rombolása, balkáni szintre való lezüllesztése során az elmúlt egy-két évtizedben szinte minden valamire való vendéglátóipari létesítmény eltűnt.

Eközben a nyomorba süllyedő város központjában gombamód szaporodnak az új és rideg materialista világ félelmetes jelképei – a bankok.

Ennek tükrében különösen visszatetszőnek mondható a Zsidó Hitközség azon kezdeményezése, hogy a legendás Papillon kávéző helyén bank legyen.

A Pannon RTV nyomán F. L.                            

Hasonló bejegyzések